Akinél így történt: Várta a szülő halálát, mert a szavai, a viselkedése, szinte a puszta létezése "mérgezett". Mi történt, miután megtörtént és többé nem "mérgezte a levegőt/az életedet"? Milyen érzés volt? Mi történt?

Talán túlzás lenne azt mondanom, hogy vártam apám halálát, de nem volt felhőtlen a kapcsolatunk.

Hiába próbálkoztam mindennel, egy elnyomó, mérgező személyiség volt, aki állandóan kritizált bennünket a húgommal együtt. Sokféle dolgot próbáltunk, rendezni a konfliktusokat, néha egészen úgy tűnt, hogy megjavul a családi viszony, de ezek csak fellángolások voltak. A húgomék 3 évvel apám halála előtt már elköltöztek a többgenerációs házból, én maradtam. Én sokkal többet tudtam apánkkal beszélgetni. Végső konklúzió: kimondottan örömet egyikünknek sem szerzett apánk halála, de kétségtelenül megkönnyebbített az, hogy nincs már mérgező kritika és nincs az az örökös aggódás, amit a leromlott állapota, az egyedülléte alatt fel nem vett telefonok, miközben én rémeket láttam stb.

A húgom úgy érzi, hogy sok rendezetlen konfliktus és elvarratlan szál maradt, én pedig úgy, hogy én a magam részéről mindent megtettem, lelkifurka nincs, de nekem is maradtak elvarratlan dolgok, bár kevesebb, mint a tesómnak.

Az apám megkeserítette az életünket Anyummal, aki pedig még ápolta is.

Az utolsó másfél évét kórházban majd idősek otthonában töltötte,de még onnan is ment a lelki terror. Mocskolt minket az ápolóknak, főnővérnek, hazudozott rólunk, főleg Anyumról.

Régen jó apa volt, kb 10 éves koromban történt vele valami, amit itt most nem írnék le, magyarázatot ad arra, hogy miért lett depressziós, de a sok bántást ez sem magyarázza, amit tőle kaptunk.

Amikor meghalt, szó szerint nem éreztem semmit. Akkor már két hónapja nem beszéltem vele, és kitartottam amellett az elhatározás mellett, hogy nem is fogok soha többé. A halálhíre nem csalt könnyeket a szemembe, bár nem is örültem, tény.

Később, 1-2 hét után éreztem megkönnyebbülést, hogy már nem bánthat minket.

Nem sajnáltam amiatt, ahogy meghalt, pedig belegondolva elég randa halála lehetett, de úgy voltam vele hogy "azt kapta, amit érdemelt"

6 éve halt meg.

Most már egyáltalán nem szoktam magamtól rá gondolni, nem hiányzik, ha eszembe juttatja valami, akkor is közönyös vagyok.

Már nem érzek iránta haragot, keserűséget, mint régebben, nem utálom már őt.

Megbocsájtottam de elfelejtettem. Semmi közöm hozzá.