Mit tennétek, ha találkoznátok most a gyerekkori énetekkel? És vajon ő mit reagálna erre?

Tudom, nem épp gyerekkor, de én a 15 éves énem látogatnám meg.

Akkor lettem kolis, és bármilyen ciki is ezt bevallani, akkoriban erre még nagyon nem voltam kész, illetve nem voltak jó szobatársaim sem. Egykeként nőttem fel, és hirtelen 3 másik, (velem ellentétben) igencsak erős személyiségű csajjal kellett egy akkora szobán osztozni, ahová épphogy befért a 4 ágy és feleannyi emberre sem elég szekrény. Olyan szabályok voltak, amikről itt, az oldalon párszor írtam is kommentet, és szinte mindenkitől olyan reakció jött, hogy "az inkább volt börtön, mint gimis kollégium".

Szóval, hosszasan ölelgetném, hagynám, hogy tüzetesen kisírja magát a vállamon, és meghallgatnám, bármit is mondana, lelkitámaszt nyújtanék neki, ami akkoriban nekem aligha adatott meg. Tippeket mondanék neki, amivel könnyebben át tudja vészelni azokat az éveket.

Szerintem először szkeptikusan állna a dologhoz, amint meglátna, de biztos vagyok benne, hogy hamar feloldódna, és nagyon jól esne neki ez az egész.

23/L

Mivel nem ismerne fel, adnék neki pár jó tanácsot.

Meg egy füzetet, amit 18 évesen nyithatna ki, benne pár lejátszott foci eredménnyel, csak hogy az anyagiak rendben legyenek.

Karinthy Frigyes - Találkozás egy fiatalemberrel

[link]

Annyit mondanék neki, hogy ne aggódjon, végül minden rendben lesz.

A kicsi énemet megölelném. Elmondanám neki, hogy jó ő úgy, ahogy van, és egyszer vége lesz. Sok szaron fog keresztülmenni, de megéri, végül szép élete lesz.

A 15 éves énemnek lekevernék egy orbitális pofont :D Abszolút megérdemeltem volna egyet akkor, ahogy bántam az emberekkel.

Nagyon nem szeretném megváltoztatni a múltat, mert minden hozzájárult ahhoz, ahol most vagyok és aki most vagyok. Annyit mondanék el a fiatalabb énemnek, hogy töltsön annyi időt a nagyszüleivel, amennyit csak lehet, mert nem élnek örökké, illetve mindig legyen nála telefon és mindig vegye fel, mert nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy beszélhettem volna még egyszer utoljára a nagymamámmal a születésnapomon, mielőtt meghalt (háromszor próbált hívni, gondolom, hogy felköszöntsön, de dolgoztam és nem volt nálam telefon). Másnap reggel a kórházból érkehző hívásra ébredtem, hogy éjszaka elment.

Mivel már gyerekként is egy makacs, és önfejű ember voltam, ezért konkrétan még magamnak sem engedelmeskednék, plusz magamtól sem fogadnék meg semmit, se jó tanácsot, tényleg semmit. A szüleim sem tudtak rám hatni.

Egy nihilista ember voltam MÁR AKKORIBAN is. Tehát nem mondanék semmit magamnak, a gyerekkori énemnek, mert csak időpazarlás, 2 nap múlva még azt is elfelejteném, hogy találkoztam magammal, hát még azt milyen gyorsan elfelejteném, hogy ott akkor bármi érdemleges és jó dolog elhangzott.

Tudomásom szerint TE ma is az vagy aki gyerekkorodban voltál.

Történt veled néhány dolog.

Változhatott a véleményed sok mindenről.

Megnőtt a tested, de ettől még Te vagy az.

Azert nem

Mert gyerekkormba nem mertem beszelni meg gyorsan beszeltem

Felnott koromra meg lassan beszelek