Hajléktalanokról milyen véleménnyel vagy? Foglalkoztat téged valamennyire hogy magad is az utcán találhatod magad 1 év alatt?

Bárki kerülhet utcára.

Sokaknak az a berögződése, hogy link emberek, alkoholisták kerülnek utcára.

Vannak kiszolgáltatottabb csoportok, akiknél nagyobb az esély.

Pl munkaképtelen férfi, akinek már nem élnek a szülei. Nem, tartja el senki.

Én 86-os vagyok. Ugyanezt gondolom, mint te.

De az elbaszott társadalmunk, mindját megfigyelheted, hogyan vélekedik róluk.

Egy kutyát hamarabb kimentenének a tűzből,mint embertársukat. Akármilyen is, akármi miatt tart ott ahol.

Azért valahol a "mindenki ártatlanul kerül utcára" és a lázári "mindenki annyit ér, amije van" között kéne találni egy középutat. Kezdjük ott, hogy ránézésre megmondható, hogy a csövesek nagyobbik fele már akkor naplopó és alkesz volt, amikor még mindig lettek volna lehetőségei felkapaszkodni. A többi meg jellemzően vagy át lett verve valamilyen hitellel és azt bukta be, vagy munkaképtelenné vált, vagy (férfiként) válóper által lett a feminista világrend áldozata. Ja, ha már itt tartunk, érdemes elgondolkodni azon is, vajon hogy lehet, hogy a csövesek min. a 4/5 része férfi, a kevés nő közül pedig szinte mind nagyon öreg...

Közben viszont van olyan is, aki nem adta fel a harcot és lakhatás hiányában is rendszeresen tisztálkodik és dolgozni is jár, tehát nem lehetetlen ez sem. Én személy szerint sosem láttam értelmét adakozni nekik, mert egy pár százas vagy egy szendvics csak arra jó, hogy meghosszabbítsa a szenvedésüket. Én az életnek csak úgy látom értelmét, ha valami értelmes célja is van. Ez viszont nem csak a csövesekre vonatkozik; aki az otthonában lopja a napot, annak is fölösleges az élete. Ha látnék egy olyat, amelyik nagyon küzd a kitörésért és már csak egy ötszázas kéne, hogy összejöjjön, talán még segítenék is rajta, de ilyenhez még nem volt szerencsém.

Bármi lehetséges, de olyan társadalmi kapcsolatháló vesz körül, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy a gyakorlatban az utcára kerüljek. Támaszkodhatok a családra, barátokra, bizonyos szinten a (nem magyar) államra, illetve elég sokat fektettem már önmagam képzésébe is, hogy sokféle munkát tudjak végezni.

A hajléktalanokat pedig általánosságban sajnálom, de elvétve undorodom is tőlük. Nem szép dolog, de nem tudok nem undorral nézni egy önmaga vizeletében fetrengő részeges alakra. Ennek ellenére senkit se bántanék ezért és azt is gondolom, hogy a társadalom felelőssége, hogy segítsen azokon, akiken lehet segíteni. Amíg Budapeseten éltem, én is rendszeresen vettem ételt vagy adtam aprót a normálisabb hajléktalanoknak. De egy bizonyos ponton határokat kell húzni és nem tartom elfogadhatónak, hogy hajléktalanok zaklassanak és zavarjanak más embereket. Én pl nem tartom emberiségellenes bűnnek a hajléktalan ellenes várostervezést (pl. kartámasz a pad közpére), de ezek csak akkor elfogadhatóak, ha amúgy ajánluk alternatív segítséget a hajléktalanoknak. Van akit viszont egyszerűen nem lehet már rehabilitálni.