Az anyáskodó természetű emberek megérzik, ha valaki jobban igényli a törődést? Lehet, hogy gyerekesnek gondolnak?

Mindig erősen kötődtem a tipikus "anyafigurákhoz", pl. tanárok, edzők, barátok anyja stb, de ezek mindig olyanok voltak, akikkel nem álltunk annyira közel egymáshoz, nem ismertek annyira, csak felszínes szinten nagyon "anyáskodóan" viselkedtek velem (egyébként van anyám, szóval nem tudom, miért van ez).

Megfigyeltem, hogy különösen bevonzom azokat, akiknek van valami érzelmi elakadása, nem kaptak elég törődést, ezért ők maguk váltak extrém gondoskodóvá (mindenkivel).

Egyébként alapvetően nem vagyok "elveszett", mindig azok közé tartozom, akikre rábízzák a dolgok kézben tartását, megbízhatónak, felelősségteljesnek tartanak, gyakran bíznak rám gyerekeket (akikkel jól tudok bánni) - max. érzelmileg tűnhetek valamiért "gyengébbnek".

A legtöbb ember normálisan bánik velem, nem úgy, mintha "gyámoltalan" lennék - de ha valaki ilyen anyáskodó természet, az engem tuti, hogy betalál, és velem NAGYON AZ LESZ. Fiatal felnőttként is olyan szituációkba kerülök, ahol úgy ölelgetnek/simogatnak, mint valami gyereket, és most már elgondolokodtam rajta, hogy ez baj-e, és változtatnom kell-e magamon, mert ennyire sugárzik belőlem valami, amivel ezt váltom ki egyes emberekből.

(Hozzátenném, hogy nem vagyok egy panaszkodós alkat sem, nem próbálom felhívni magamra a figyelmet stb.)