Miért ekkora tabu az emberélet, egy fiatal, fizikailag egészséges ember miért nem mondhat le a saját életéről?
Az emberek alapból önzőek és érdekből csinálnak bármit is, csak szeretik az ellenkezőjét mutatni a külvilág felé, hiszen ez a civilizáció alapja.
Régen még érhető volt, amíg erős volt a vallási hit meg amíg szükség volt olyannyira minden dolgos kézre, hogy KMK is volt, de most minek áltatni magunkat?
Nem félek a haláltól, soha nem is féltem. Az egyetlen félelmem, hogy élnem kell, még sokáig egyre öregebben, betegebben, miközben boldogtalanságom is egyre növekszik.
A társadalom 90%-ával nem tudok azonosulni, kiráz a hideg attól, hogy úgy éljek, mint a többség.
Emiatt a társadalmi hasznosságom kimerül az ökológiai lábnyomom minimális mivoltában, de társadalmilag semmi funkcióm nincs, semmi értelme nincs a létezésemnek.
Marad az individualista oldal. Én magam boldogságot nem érzek, amit halványan szeretnék, attól olyan távol vagyok, hogy nem érhetem el, ezért a lét számomra szenvedés.
Szeretteim nincsenek, senkinek sem hiányoznék, senkim nincs és senki nem is gondol rám vagy jutok eszébe, a régi távoli ismerősök is inkább meg sem ismernek. Okkal, mivel senkiben nem hagyok mély nyomot.
Vagy zárkózott vagyok, vagy ha megmutatom valódi önmagam, mindenki hülyének tart, vagy a "nem lehet így élni".
De én nem is akarok és már tinikoromban sem akartam és ez most sem változott.
Csak mivel nem láttam értelmét sem az érvagdosásnak, sem a kísérleteknek, ahogy a passzív önpusztításnak sem, ezért még ezekkel a mikroközösségekkel sem tudok azonosulni.
Illetve viszonylag egészségesen is élek, ami miatt tovább hosszabbítom az életemet, ami ebből a szempontból ellentmondásos.
És erre még a ChatGPT sem tud hasznos tanácsot adni, csak bele van táplálva, hogy motiváló hülyeségeket írjon, hogy "ne add fel" meg ilyenek.
Azt sem tudom, mit várok ettől a kérdéstől, csak mivel nincs senkim, ezt senkivel és sehol nem tudom megosztani. Beszélgetni sem tudok senkivel úgy igazán ezekről.
Meg gondolom úgyis törölni fogják...
9-es, pontosan, a piramisszerkezet olyan alapvető természeti törvényszerűség, ami miatt az összes önfejlesztő anyagban eléred az üvegplafont.
Csak itt E=m*c² helyett itt siker mértéke=idő (ami a nap 24 órája - alvás, ingázás, munka, stb.)*saját tőke+örökség*PIACKÉPES tudás (mert csak ez fontos, minden más alantas, lenézett dolog)*kapcsolati háló+családi háttér.
Ez pedig garantálja, hogy X háttérrel szerencse nélkül nem lesz belőled annál jobb, mint amit x determinál.
Tehát van egy lineáris görbe, ami miatt x évesen x pozícióban, y évesen (amikor már egy csomó mindenhez késő van) y pozícióban leszel.
És ha az az y pozíció nem elég motiváló y évesen, akkor beszélünk demotiváltságról, ami nem depresszió, legalábbis klinikai értelemben.
A depresszió az, mikor a tényleges jólét nem tesz boldoggá. Mikor a jóban is a rosszat keresed. És nem tudod ilyen beteg "gondolj arra, hogy Afrikában mennyivel rosszabb, neked ivóvized van és amúgy is van kezed meg lábad, nem úgy, mint Nick Vujcicnak" önáltatásokkal boldogabbá tenni magad.
"Emiatt a társadalmi hasznosságom kimerül az ökológiai lábnyomom minimális mivoltában, de társadalmilag semmi funkcióm nincs, semmi értelme nincs a létezésemnek."
Nem minimális. Ha elkezdenél a minimumra törekedni, akkor talán az életed is értelmet nyerne, mert akkor az életet kezded el szolgálni. Megszabadulni a sok vacaktól, amivel elhatároltuk magunkat a természettől.
13#
Kertes házban élsz? Mert
ha azt teszed, vagy elkezdted amire én gondoltam, talán idővel társad is lesz benne, mivel nem sokáig tart már ez a fogyasztói őrület. Mivel nem tudsz azonosulni a modern civilizációval, emberekkel, akkor foglalkozz növényekkel, állatokkal. Hasonlóan gondolkodunk egyébként, csak nekem puttony van a hátamon, de neked viszont már leírásod alapján nincs gondod senkire és semmire.
Szóval minden rendben van az életeddel: vannak szoros barátságaid, tudsz kikkel beszélni, jóban vagy a családoddal, lennének terveid a jövőre nézve, van legalább egy hobbid, rendszeresen kimozdulsz otthonról, rendszeresen mozogsz, és nem utálod a munkádat, és mindezek ellenére is meg akarsz halni?
Ha igen, akkor fogalmam sincs hogy mit lehetne mondani - kezdj új életet...
Viszont általában az ilyen "nagyon depis vagyok, annak ellenére hogy nem vagyok afrikai árva" monológok mögött mégiscsak az van, hogy az illetőt nem éri elég inger, vagy nincsenek mély kapcsolatai, vagy ilyesmi, amik ellen simán lehet tenni.
Persze oké ölje meg magát az aki nagyon akarja, minek kikérni erről mások véleményét, de azért mégis elég agyzsibbasztónak gondolom amikor valakinek pontosan meg lehet mondani, hogy mi a baj az életével, és mi okozza a depresszióját, és ahelyett hogy megoldaná ezt a problémát, inkább idő előtt kicsekkol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!