A felnőtteknek semmi nem jó, amit a tinédzserek tesznek?
Figyelt kérdés
Az már általános és megszokott, hogy ha egy csapat tinédzser az utcán beszélget, úgymond "bandázik" az felháborító és zavaró a legtöbb felnőttnek, mert hangosak. Ha buliba mennek, akkor le vannak nézve, mondván a mai fiatalok csak isznak, szexelnek, és drogoznak, bezzeg ők ennyi idősen még maketteztek. Ha otthon ülnek akkor stréberek, antiszociálisak, nincs életük. Most pedig szembejött velem egy poszt ami alatt az anyukák ekézték a kamaszokat, mert hogy a játszótéren játszanak, hintáznak pl. Tehát ha gyerekekként viselkednek az a baj, ha buliznak az a baj, ha otthon vannak az a baj, ha kint vannak az a baj. Akkor mit csináljanak szerencsétlenek, szívódjanak fel? Engem már hála istennek nem érint a kérdés, már egy pár éve kinőttem belőle, de akkor is zavar hogy szerencsétleneket már azért is elítélik hogy léteznek jóformán.2023. júl. 10. 13:25
11/11 anonim válasza:
"Amit otthon kapott, sokban hozzájárul az intelligenciához (nem feltétlenül csak az IQ-ra gondoltam)."
Jó, ha így nézzük igen, de ez a megfogalmazás amolyan veleszületett adottságokra utal. Bár végső soron a család is veleszületett, szóval ez is igaz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!