Hogyan alakulhatott ki, hogy valaki ennyire átgondolja, hogy mire költi a pénzét?

Egyik ismerősöm elég jól keres, nincsenek anyagi gondjai, sokat tud félre rakni, mégis mindenféle pénzügyi kiadását rendkívül átgondolja, akkor is, ha amúgy szüksége van rá, és remek vétel lenne. Például nagyon nem bírja a meleget, nyáron alig tudott aludni tőle. Egyik barátja akciós áron felrakatta volna neki a klímát, mégis egy hétig vacilált, hogy tényleg ki akar-e adni erre ennyi pénzt, holott a zsebéből kihúzta volna az árát. Végül belement, és nagyon hálás, hogy mondtam, vegye már meg. Vagy pl szeret túrázni, de egy sima utcai cipőben ment mindig, nem akart kiadni pár 10000 forintot egy kemény talpú cipőre, mert minek, ha megteszi a pár ezer forintos is. Egészen addig nem vett, míg egyszer fel nem törte a lábát a bena utcai cipővel egy hosszabb túra során.

Tehát nagyon nehezen adja ki a pénzt, főleg a kényelmi dolgokra, holott ha kicsit engedne, akkor is bőven tudna félre rakni, akkor is anyagi biztonságban lenne. Utólag pedig általában örül, hogy mégis megvette és költött rá.

Miért, hogyan alakulhatott ez ki nála? Egyszer mondta, hogy a szülei mindent megadtak neki, de mindenből a legolcsóbbat kapta, mert arra volt pénzük. Lehet, hogy a nevelése miatt lett ilyen, akkor is, ha neki már van pénze?