A Gyávaság mikor alakul ki ?

Már gyermekkorban kialakulhat, különböző külső ingerek hatására. Trauma okozta is lehet a jelenség, nem kapott elég bátorítást gyermekkorban, mindentől ovták, vagy csak egyszerűen igy született. Hiszen a személyiség jegyeket örökölni is lehet.

A gyávaságból ki kell tőrni. Bátor dolgokat kell csinálni, és kiállni másokért, de legfőképp magunkért. Tanulás kérdése, és akaraté

A szocializáció során.

Rájön, megtapasztalja a gyerek, hogy hazugságokkal, csalással ideiglenesen "előre lehet jutni" és a felelősségvállalást megúszni. Tapasztalhatja azt is, hogy aki őszinte, vagy nyíltan akar megoldani adott problémát, ráfázik valamilyen módon.

Az is lehet egy gyávaságot prvokáló tényező, hogy ha valaki - kultúráltan - véleményt mer mondani maximálisan jobbító szándékkal, akkor durva kiközösítés, vagy lelki bántalmazás indul ellene.

"Ne szólj szám, nem fáj fejem" - az ember sokszor próbál megalkudni, vagy a "megszoksz vagy megszöksz" áll elő.

Sziasztok!

Gyáva ember vagyok. A véleményemet, gondolataimat a gyávaságról a saját tapasztalataim, világnézetem alapján fogom megfogalmazni. A Gyávaság több okra is visszavezethető, amiket külön-külön részleteznék.

1) Genetika. Itt gondolok például a tesztoszteronszintre, vagy a nyugalmi hormonokra. Klasszikus példa, hogy a magas tesztoszteronszinthez olyan tulajdonságok kapcsolódnak, mint a bátorság, agresszió, önérdek-érvényesítés, kockázatvállalás. Az én tesztoszteronszintem alacsony. 23 éves koromban mérték először, akkor volt talán 13-14 körül egy 10-30 értékhatáron belül. Magyarul még belefér, de az alsó határon van. (Nem emlékszek pontosan a mértékegységekre és a többire, akit érdekel, olvasson utána). Sajnos én magam hiába vagyok magas és nagydarab; gyenge vagyok fizikailag is. Nem tudtam sosem nagyobb súlyokat emelni, teljesíteni a sportokban, rendesen fekvőtámaszozni.

2) Gyermekkor, traumák. Nekem szüleim elváltak. Ketten voltunk testvérek, én voltam a "nagyobb". Nem hibáztatom szüleimet, ők is bőven gyűjtöttek traumákat annak idején, viszont voltak dolgok, amik sajnos súlyosan érintettek. Idegileg ők kivoltak, hosszú évig küzdöttek, hogy a víz felszínén maradjanak. És sajnos sokszor nem volt már idegrendszerük a nevelésre. Így hát bármi konfliktusunk volt testvéremmel, mindig csak idegbaj volt rá a válasz. Sosem volt az, hogy oké, vizsgáljuk már meg részletesen, mélységében a helyzetet. Balhézunk? Oké, akkor kiabálás, idegeskedés és ennyi. Ráadásul ugye "okos enged" meg "te vagy a nagyobb". Így hát mit tanultam meg? Hogy bármi konfliktus van, hátráljak meg, húzódjak vissza, ne álljak ki magamért, mert semmi értelme. Úgyis csak otthoni balhé lesz a vége, anyám, apám (attól függően kinél voltunk) úgyis csak szintén idegbajosan fogja kezelni a helyzetet. Tőlem várták el a megoldást, a megoldás pedig csak az volt, ha én meghúzom magam, és eltűröm, ha éppen balhé van testvéremmel.

Röviden: arra is neveltek, kondícionáltak, hogy Gyáva legyek.

3) Az adott szituáció. Mekkora befolyásod, hatalmad van az adott helyzetben, mennyire fontos neked. Ha például az autós forgalomban konfliktusba kerülsz egy gyilkos külsejű katonával, vagy egy MMA bajnokkal, akkor nem fogsz nekiállni balhézni, hanem elengeded a dolgot - mivel tudod, hogyha tettlegességre kerülne a sor, te húznád a rövidebbet. Vagy ha az anyagi csőd szélén állsz, és a főnököd cseszeget, nem fogsz kiállni magadért, mert tudod, hogyha kirúgnak, mehetsz a híd alá.

Sajnos én magam genetikailag és gyermekkorból adódóan is Gyáva vagyok, aki már ahogy egyre idősebb, úgy kerüli egyre jobban a konfliktushelyzeteket. Szégyellem, és sosem vállalnám fel ezt nyíltan, de tényleg Gyáva vagyok. Ha konfliktushelyzetbe kerülök, a szervezetem egyszerűen túltolja a válaszreakciókat: remegni kezd a kezem, úgy érzem, mintha mindenem remegne, legszívesebben menekülnék. Egyszer balhéznom kellett a szomszéddal: alig bírtam végigmondani a problémáimat, beszéd közben többször meg kellett állnom, hogy levegőt vegyek. Amikor még eljártam hétvégén a haverokkal kocsmázni, akkor is sokszor kényelmetlenül éreztem magam. Mindig az volt bennem, hogy belém fognak kötni, hogy nem tudom magam megvédeni, hogy mit csinálok, ha veszélyes helyzet jön elő.

Nem jó így élni. Utálom, hogy ilyen vagyok. De már annyi mindennel próbálkoztam, és sosem tudtam változni, erősödni. Azt is észrevettem már magamon, hogy elfáradtam. Már nem is akarok úgy konfrontálódni, kiállni magamért. Inkább kerülöm azokat a helyzeteket, amiket kockázatosnak ítélek.

Hát... így születik meg a Gyávaság.