Más is észrevette, hogy az emberek jó részének 40 felett tönkremegy az élete?
Legalábbis nem úgy él, ahogy tervezte. Nézem a volt osztálytársakat, egykori kollégákat, lepukkantak, betegesek, alkeszok, elváltak, gyereket egyedül nevelők, vagy ha van is család, látszik, hogy nem boldogok csak elvannak, vagy folyamatosan robotolók. Biztosan nem ilyen életet képzeltek maguknak fiatalon.
Más is tapasztalt ilyet? (és most nem kell jönni akivételekkel, hogy "én vagyok az élet császára", mert tudom hogy van ilyen is).
Észrevenni én is észrevettem, habár ezeket az alkesz, elvált, lepukkant stb jelzőket én nem használnám.
Inkább szvsz csak arról van szó, hogy nagyon sokan belefarsultak, bele kényelmesedtek az életükbe.
Rengetegen kapcsolnak át túlélő üzemmódba, ami mondjuk 20-30 ev robotolás és kilátástalanság után nem is csoda.
Számomra az egyik legszomorúbb ezekben az, hogy a legtöbb férfinak, mert ez szerintem inkább rájuk jellemző, még állandó baráti vagy legalább ismerősi társasága sincsen.
Munka után haza, aztán kaja, tv alvás.. meg persze a kötelező tennivalók.
Tekintve hogy csak a fiatalkornak van legalább egy pici értelme, így nem csoda ha 40 felett egyre szarabb lesz minden és sokan pont a 40. Évükben döntenek az öngyilkosság mellett
Én zsinórban a 4. Venlany vagyok a családból, most meg “csak” 29 éves de képzeld el milyen lesz 40 felett egyedül…
Én nem vártam többet az élettől, mint amilyenné vált. Nem vagyok alkesz, van családom, van munkám, közepesen jó színvonalon élünk. A párkapcsolatom nem tökéletes, de arról én is tehetek. Az arcom szinte ugyanolyan kislányos most 41 évesen, mint 20 éve, egy ráncom sincs még, a testemen látszik a kor viszont, petyhüdt, de erről is én tehetek-nem sportolok.
A környezetemben nem látok olyat, akinek "tönkrement az élete" azért ezek erős szavak is szerintem. Olyat látok, aki más úton jár, mint amin szeretett volna, de az még attól nem egy tönkrement élet.
Én pont 40 vagyok.
Már várom, hogy még nagyobbak legyenek a gyerekeim, de már nem babák, így egyre nagyobb szabadságot kapok tőlük. Az anyjuk vagyok és szeretek velük lenni, de ezáltal a saját dolgaim háttérbe szorulnak.
Én azt tapasztalom, hogy mintha el is lennék veszve azzal ha több szabadságot kapok. Amit ifjú koromban csináltam/szerettem azt már nem vagy nem úgy csinálnám a mában. Valahogy olyan mintha most újra ki kellene találnom valami hobbit vagy elfoglaltságot magamnak. De pl. váltottam karriert, teljesen más területen dolgozom 2 éve. Összességében én inkább azt élem meg, hogy új kapuk nyílnak, csak oda kell lépni és át kell menni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!