A szenvedélyes, expedíciós, magashegyi hegymászók többsége a szenvedélyében leli a halálát?
Suhajda Szilárdnál is láthattuk (minden bírálat, meg "megmondóemberkedés" nélkül), hogy a megszállottja volt az ilyen jellegű hegymászásnak. Le akarta győzni a biológiát és a fizikát, szinte-szinte kísértette a halált. Kijelölt magának öt hegycsúcsot, amit meg akart mászni oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül, teljesen egyedül, jelszóval az "nem lenne tiszta", ha nem így tenne. Ezek természetesen a világ legnehezebben megmászható, illetve legmagasabb hegyei. Ha alapvető genetikai és egyéb tényezőket figyelembe veszünk (még helyi tibetiek, serpák, meg nepáliak is vesztek oda, pedig nekik nagyon hosszú ideje genetikailag alkalmazkodtak azokhoz a terepviszonyokhoz, ehhez semmilyen aklimatizációs izé hatására sem lehet alkalmazkodni teljesen), akkor az hiszem nem túlságosan ünneprontó kijelenteni, hogy arra, hogy ezt mind túlélje nem volt túlságosan hatalmas az esély. Ez nem a csúcs lett volna (átvitt értelemben és szó szerint is), amin abbahagyta volna, hanem még ment volna tovább a legmagasabbnál még nehezebben megmászható hegyekre. Az meg még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy épp akkor ment, amikor abban a térségben a nyár, vagyis a monszun, az esős évszak kezdődik. A földön is elmos településeket. Hát még milyen, ha mindez a magassággal változó, hegyvidéki éghajlaton történik, ahol az alacsony hőmérséklet miatt a csapadék hó formájában hullik le, a monszunszél és egyéb szelek által keltett hóviharok kíséretében. Ilyenkor halnak meg a legtöbben. Többször jelezték is neki a serpák, pláne hogy éjszaka ért volna fel, hogy forduljon vissza. Tényleg nem ítélkezve írom. Ettől függetlenül Ő egy olyan ember volt, aki bízott az álmaiban, és követte is őket akármeddig, ami mindenképpen tiszteletreméltó.
Ez nem egyedi eset egyébként. Erőss Zsolt a Kancsendzöngán maradt. A -ha jól tudom részben, nagymamája részéről, felvidéki magyar származású, szlovák- Demján Zoltán társa Jozef Psotka a lefeleúton a Csomolungmáról rosszul lépett, és kb. 1000 m-t, vagyis kb. 1 km-t zuhant megállás nélkül és szörnyedt halt. Azt hiszem nem túlzás ezeket a hegyeket szinte temetőknek hívni.
Szerintetek kimondható, hogy a szenvedélyes, expedíciós/magashegyi hegymászók többségének a halálát a szenvedélyük okozza?
Akkor mi lovasok mik vagyunk?
Amikor felülünk minden alkalommal az életünket tesszük kockára. Nekem ez az életem, a munkám is, a hobbim is nem cserélném el semmire.
#2.
Én is lovagoltam. Azért nem egy veszélyességi kategória. Olyan, mint amikor valaki az autózással próbálja közös nevezőn emlegetni.
Itt elég részletesen beszél a témáról egy nepáli magyar, akinek a családjában több serpa van: https://www.youtube.com/watch?v=5sTcGAqwDPw
Másrészt vannak dolgok, amelyeket józan logikával hanyagolni kellene. Például ilyen európai emberként 8000 m fölé menni Oˇ2 nélkül.
Van sokféle extrém sport. Pl: bázisugrás, barlangi búvárkodás, sárkányrepülés, ejtőernyőzés, siklóernyőzés, vadvízi evezés, bungee jumping stb, stb. Ezeknél a sportoknál nagyobb az esély a halálra. De egy sima (nem extrém) sportoló is eshet rosszul és kész a baj.
De ha csak Tom Cruise "hétköznapjait" megnézed .... hát.... ő ezt is bevállalja!
#8.
Nem hinném, hogy gyalázás lenne leírni, hogy az lett volna szinte a csoda, ha visszajön. Ez nem az ő hibája, sok dolog szerencsétlenül is jött ki. Ettől függetlenül lehet őt tisztelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!