Hogy kezelitek ezt az állandó versengést a mai világban?

Rettenetesen nem vagyok kompetitív, ha valaki versenyezni akar velem, abból a helyzetből inkább katapultálok. Sem párkapcsolatban, sem munkában, sehol nem veszek részt ilyesmiben.

Kétféleképp kezelem a helyzetet: ha a jutalom, amiért versenyzek, nem ér annyit, akkor lemondok róla. Például ha valakinek az elismeréséért kell versenyeznem, inkább elengedem. Ha igen, akkor annyira speciális, egyedi módszereket követek, amilyen kombinációban úgysincs vetélytársam vagy nagyon kevés. Lehet más jobb egy dologban azok közül, de mindegyikkel nem fog tudni foglalkozni, amivel én. Például szaktudásban interdiszciplináris területet választottam és olyan (új) eszközöket is tanultam, amik nem jellemzőek. Lehet, hogy valaki jobb a terület egyik felében, a másikhoz viszont nem ért úgy, mint én. És lehet, hogy valamihez jobban ért, amihez én is, de a többihez fogalma sincs. Bennem ez oldja fel a kényszert, hogy másokhoz hasonlítsam magam.

Én nagyon nehezen kezelem, mert nem akarok versengeni, ha én lennék a világ vesztese, azt is leszarnám. Csak nem lehetek, mert olyan világot hoztunk létre, ahol akkor lehet boldogulni, megélni (akkor tudsz létezni kb), ha taposol mindenkit aki körülötted van, hogy csak te feljebb juss és meglegyen az egóhami, hogy te vagy legfelül. Mert akik így működnek, azt akarják, hogy működjön így más is, meg az egész világ, mert nekik így a jó. Mindenki másba bele lehet szrni.

Egyrészt rossz látni, hogy az emberek egymásnak okozzák a szenvedést. Mert ha Pirike felvág, hogy idáig jutott, meg kiteszi a fbra a képet hogy itt meg ott volt nyaralni, akkor akihez ez eljut, az mind egy utolsó sz@rdarabnak érzi magát meg az életét. És akkor ezt kompenzálni kell, azzal, hogy ő is megmutatja. És akkor Jucika meg elmondja milyen házban lakik meg tudomisén. És akkor meg Pirike érzi magát egy szr senkinek, es neki kell megint megmutatni. Oda-vissza megy az adogatás, úgy van ráfüggve az ember annak az érzetére, hogy "ő a jobb", hogy a heroin sírva könyörög a receptért. És boldogabb nem lesz senki, mert mindig lehet rálicitálni, rekordokat mindig meg lehet dönteni.

Az egy dolog, hogy az ember a saját életevel mit csinál, mert ha ez van a fókuszban, akkor tényleg soha nem lesz boldog, mert mindig lesz nála jobb, lehet ezt csinalni a végtelenségig.

De az, hogy a másikat ugyanebbe nyomom bele, meg ugyanebbe a látásmódba kényszerítem, mert én így csinálom, és azt akarom, hogy mindenki más is ugyanígy működjön mint én, na az már az újabb szint, ott már nem csak a saját életét vágja tönkre, hanem egy csomó más emberét is.

Bocs a kifejezesmódert, de en tenyleg kva nehezen viselem.

"Boldog viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!"

Utolsó voltam

Sosem volt még lehetőségem olyan helyen dolgozni, ahol hasznos lett volna a versengés. Ha tudsz ilyet, akkor ajánlj be, kérlek, megyek.

Szóval az a lényeg, hogy ahol eddig dolgoztam, ott a jobb teljesítményemmel csak magamat szívattam. Többet dolgoztam ugyanazért a péntért, megbecsülés nulla. Ezért szoktam váltani mindig, mert bejárok 8 órára, és abból legalább 5-öt csak tengődök, mert felesleges dolgoznom. Krvára elegem van ebből, hogy időre fizetnek, és nem munkára.

Lehet, hogy le leszek pontozva, de nem érdekel.

Engem nem érdekel ez a versengés állandóan, én sem látom értelmét de én nem is veszem fel ezt nem úgy mint te kérdező. Engem nem frusztrál. Én boldog akarok lenni és nem mások véleményével foglalkozni és másokkal versengeni. Soha nem hasznàlom a közösségi médiát arra hogy nézd nekem mim van és nézd milyen sikeres vagyok. Senkinek semmi köze hozzá, én nem értem miért élünk úgy hogy az életünk egy nyitott könyv. Az élet önmagunkról szól saját magunkat kell boldoggá tennünk lehetőségeinkhez mérten, nem pedig, azzal tölteni a fél életünket hogy rakoskatjuk fel magunkról a képeket miközben a másikra irigykedünk. Nekem erre nincs időm és butaságnak is tartom. Mindig lehet a másnak szebb színben látszó élete, de az is csak látszat.