Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mi volt eddig a leghülyébb...

Mi volt eddig a leghülyébb vagy legabszurdabb szokás/látvány amit másoknál láttatok a lakásban/házban?

Figyelt kérdés

Kisgyerek koromban történt, eléggé megmaradt bennem, amikor egy távolabbi rokonunknál jártunk (ország másik végében laknak, 1-szer látogattuk meg őket), náluk az volt a teljesen bevett szokás, hogy csak nagydolog után húzzák le a WC-t, pisilés után nem. Az egész WC-t belepte a vizeletszag, de én ugye nem tudtam, hogy nem húzzák le pisilés után, és mikor végeztem és lehúztam, majdhogynem ordítottak velem, hogy azt nem szabad, meg spórolnak (nem szegények amúgy, sőt...).


Nagynénémék mindenen spórolnak, ők sem szegények, de ez már olyan szintű, hogy a fürdőszobában a WC gyakorlatilag aranysárga és szét van már repedezve, a repedésekbe meg bele van a szar száradva. Hiába javasoltam már neki, hogy cseréljék ki, meg milyen undorító, "jól van az úgy nem kell minden évben új WC-t venni" (hozzáteszem, a WC már vagy 40-50 éves minimum).



2023. máj. 8. 22:48
1 2 3
 1/22 A kérdező kommentje:
Ami még eszembe jutott: egyik ismerősöm anyja, aki 67 éves, mániákusan kulcsra zár minden ajtót a lakáson belül.
2023. máj. 8. 22:56
 2/22 anonim ***** válasza:
100%

Én például panelban/tégla lakásban lakva sokszor nem zártam a bejárati ajtót. Egyszerűen elfelejtettem. Most a saját lakásomnál csak azért nem fejeltem el, mert a szomszédunkban elég nagy átjáróház van, nem akarom, hogy betaláljon valaki.


De nekem is volt időszakom, hogy ha elmentem aludni, akkor bezártam a szobaajtót kulcsra, nem tudom miért, így éreztem magam biztonságban :D

2023. máj. 8. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
82%
Én nem szokással, hanem látvánnyal találkoztam ilyennel: Lányom rendkívül művelt és közvetlen anyósáék/apósáéknál a gyönyörűen berendezett, ízléses lakásának a nappali és a konyha között elterülő hatalmas könyvszekrényének polcain három jól megtermett vibrátor őrizte a könyveket az illetéktelen kezektől :D
2023. máj. 8. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
81%
Másoknál nem szoktam fura dolgokat látni, de nálam pl. a konyhapulton eszik a macska, oda vannak felrakva a táljai (kivéve az ivókút, az a földön van), ezt van aki furcsállja. :DDD De ha megnyugtat bárkit, etetni nem szoktam a vendégeket nagyon, és én sem azon a részen készítem a saját kajáim, azért tettem fel, mert a földön 1 nap alatt csupa haj és szőr lett a kajája, állandóan szőrt hányt, illetve ott könnyebb tisztán tartani a körülötte levő részt is, mert hamarabb törlöm le a pultot, minthogy felmossak meg porszívózzak.
2023. máj. 8. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%

Egy rokonnál olyan szintű volt a spórolásmánia, hogy nem fűtött egyáltalán. Mert "panel, úgyis megtartja a hőt" - mondta ezt saroklakásban a magasföldszinten, átlag négy pulcsiban, a full penészes lakásában. Egy idő után nem kellett már hozzá járnom, mert szüleim szerint én voltam a cikis, amiért nem voltam hajlandó levenni a kabátom, és úgy ültem (nyilván, mert számomra a kb. 14 fok, az nagyon hideg, ha egy helyben kell ülni).


Egyszer átmentem egy szektás osztálytársamhoz, ahol bevontak az esti imába. Nem tudom részletezni, de baromi szürreális volt, még úgy is, hogy én is vallásos családban nőttem fel.


Ez nem gáz, csak számomra volt fura: egyik barátnőm anyukájának kedvenc nasija a kirántott tejbegríz, és mindig van náluk.

2023. máj. 8. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
16%
(amúgy ez a ne húzd le a wct pisi után és pisilj zuhany közben ez asszem svédeknél valami állami tanács a polgároknnak, mert ország szinten rengeteg víz. csak ezt olyan helyen jobban meg lehet csinálni, ahol nem ilyen tálcás a wc hanem csak egy tölcsér és áll benne a víz és ott nem lesz emiatt büdös. most meg hollandiában élek és itt is alig fűtenek az emberek, teljesen alap, hogy eléggé felöltözve vannak otthon, pedig a világ egyik leggazdagabb országa. egyszerűen nagyon racionálisak.)
2023. máj. 8. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
100%
nekem az volt fura amúgy, amikor volt barátnőmnél egy kád vízben fürdött az egész család egymás után.
2023. máj. 8. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
86%

6. Baromságot írsz, Svájcról terjedt el, hogy nem húzhatod le a budit éjjel, a svédek kiröhögnének, ha megpróbálnád megszabni, hogyan éljenek az otthonukban. De a budilehúzásos tévhiten a svájciak is mosolyognának.

Egyébként nálam is lyukba kell pisilni, nincs kakipolc, attól még ott áll a sárga lé, és szaglik reggelig, ha elfelejtem lehúzni.

Az meg, hogy valaki nem fűti indokolatlanul 27 fokra a lakását, meg hogy nem tart benn egy olyan hőmérsékletet, ami neki komfortos, aközött bőven van különbség, szerintem a négy réteg ruha nem mondható racionálisnak, és nyilván van, aki 18 fokban már pólóban mászkál, és neki elég annyi, de aki négy pulcsiban vacog az otthonában, de akkor se fűt be, az szerintem egy idióta.

2023. máj. 9. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

Kád vízben fürdés nálunk is volt, már gyerekkoromban hányni tudtam volna tőle. Szüleim mindenen is spóroltak. Megvolt a menetrend, hogy gyerekek először aztán anyám majd apám fürödtek.


Később átszoktam a zuhanyzásra, amiből mindig ordenáré balhék voltak, hogy legalább ne engedjem le a vizet, mert abban megfürdenek. Meg nem volt egy szaros zuhanyfüggöny felrakva és én voltam a szar, hogy kicsapom a vizet. Aztán addig nyaggattam őket, hogy legalább a függöny felkerült.


Bár alapból apámnak hobbija volt, hogy simán bejött ha fürödtünk, mert hát mit szégyenlősködünk, nem néz oda. Aztán egy idő után mindig kitámasztottam az ajtót és mondtam, hogy amíg én fürdök nekem ne járkáljon ki be senki.

2023. máj. 9. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
92%

Illetve ha fűtés.


Volt egy lakótársam, mindig kitekerte a fűtést, az ő szobája volt a legnagyobb így alapból miatta én is magas rezsit fizettem.


Aztán egyszer elkezdtek ilyen 400 kWh fogyasztások lenni meg 15-20 ezres villanyszámlák. Kérdeztem nem-e tud erről valamit, hát nem. Aztán egyszer bementem hozzá valamiért. Ment mellette az ágyon egy OBI-s elektromos fűtőszálas ventilátor a 3000kW-os. Volt a szobájában vagy 30 fok, mert egész nap gatyában feküdt az ágyon és fázott az alap 24-25 fokban.

2023. máj. 9. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!