A kedvesség csak egy álca és valójában minden ember gonosz, rosszindulatú?

#12 vagyok

Mivel engem kiközösítettek már néhányszor ezért ösztönösen kerestem a periférián álló gyerekeket iskolás koromban, mivel ők kevésbé utasítanak vissza. 8.-ban az így kialakult baráti köröm adios!-t mondott nekem, úgyhogy gimiben próbáltam mindenkivel is barátkozni, de mivel megsajnáltam a csendes lányt, megint nem lettem a társaság közepe.

Aztán most egyetemen úgy vagyok, hogy a barátomon kívül 1-2 emberrel szoktam lenni, dumálgatni hosszabban, de nincs úgymond társaságom.

Ami meg az utca kiközösített embereit illeti: ha közvetlen elém jön, miközben éppen nincs semmi dolgom, elmagyarázza a helyzetét, akkor van esély rá, hogy adok neki pénzt. Nagy ritkán tehetséges, nem idegesítő utcazenésznek is adok. De, olyannak, aki bunkó, semmirekellő, ijesztő...stb, nekik max akkor, ha már agresszívan követelőznek és a másik opció a megkéselés. Nem szeretek olyanokon segíteni, akikkel nem innék meg egy sört vagy akiket nem sajnálok. Néhány ember igenis megérdemli a balsorsát, s ezen a balsorson az én 150 forintom felvágottra nem fog segíteni. Ha minden kéregetőnek pénzt adok vagy akárcsak minden nap 1-2-nek, egy idő után oda jutnék, hogy nem lenne nálam apró és nem tudnék hazabuszozni. Akkor én járnék szarul, de egy jól szituált embert már nem sajnálna senki, sőt még meg is szólnának, hogy miért pazaroltam a pénzem csövesekre.

Szóval bármennyire is fájdalmasnak tűnik ez a mindset, de szerintem a szegények megsegítése az állam és a civil szervezetek dolga, az utca embere általában nem tud számottevően segíteni annak, akinek segítségre van szüksége. Ha segít is, felmerül a kérdés, hogy miért pont annak az 1/néhánynak? Nyilván szimpátia miatt vagy mert ők kerültek a szeme elé.

Meg oké, segíteni kell és lehet is. De azzal, hogy mindent biztosítanánk a lecsúszottaknak ami a kényelmes, minőségi élethez kell, felteszi a kérdést, hogy "és azokkal, akik éppenhogy megélnek, éppenhogy kifizetik a rezsit és kishíja, hogy szakadt ruhában járnak-e a gyerekeik, ők miért nem kapnak segítséget?", aztán, ha kapnak, akkor a náluk egyel jobb helyzetben lévők hepciáskodnának. Egy idő után addig eszkalálódna a filantrópia, hogy senki sem termel értéket és bedől a gazdaság.

Persze tudom, hogy ez irreális, főleg egy olyan országban, mint Magyarország, de szerintem minden emberenek elsősorban magával, másodsorban a környezetében élőkkel, barátaival, párjával...stb és csak harmadsorban a többi random emberrel kell foglalkoznia. Ha a szomszéd utcában elszegényedik valaki vagy alkoholista lesz, esetleg drogtúladagolásban meghal, az nem az én hibám, főleg, ha nem ismertem egyébként. Oké, ismerhettem volna, mert a közelemben lakik, de a probléma előtt se közeledett felém, alatta se kért segítséget, ha igen, nem tőlem és mire tudok a bajról, addigra (számomra legalábbis) túl nagy a gond, hogy érdemben kezdeni tudjak vele valamit.

A szociális háló nem folytonos szövet. Néhol lyukak vannak rajta és ez sosem egyetlen ember hibája, nagyon összetett dolog, hogy miért kerül valaki olyan helyzetbe, hogy nem tudja fenntartani magát. Jó lenne, ha mindenki tudna/akarna segíteni másokon, de ez nincs így és az utcai csöves sem mindig fogadja örömmel, ha zsemlét veszel neki. Ha sokszor teszel jót meghálálás nélkül egy idő után lehet, hogy belefáradsz és aki ezért téged hibáztat az magára vessen.

Mondjuk úgy, hogy: nem túl jó.

Gyakran be csap a társadalmi maszk, ami mögött egy ember van.