A kedvesség csak egy álca és valójában minden ember gonosz, rosszindulatú?

Én azzal vagyok kedves, akit kedvelek vagy nincs rossz véleményem róla, akivel rossz élményeim, konfliktusaim vannak, őket próbálom kerülni és diszkréten kimutatni, hogy nem kérek a társaságukból, igyekszem kerülni a bunkóságot. Úgy vallom, ha én böszme vagyok másokkal, mások is azok lesznek velem, szóval megéri, ha nem is kedvesnek, de nem egy f@$zparasztnak lenni, ha képes vagy rá.

Persze tudok bunkó is lenni, rosszabb napjaimon vagy mikor valaki nagyon ezt hozza ki belőlem, de az alaptermészetem azt diktálja, hogy eleinte meg kell figyelnem az embereket, aztán, ha szimpi, akkor közeledni felé, ha én vagyok szimpatikus valakinek és ez kölcsönös, az is tök jó. Idegenekkel is el lehet dumcsizni pár perc erejéig, azzal sincs bajom. Az alkoholszagú, kéregetős, kötözködős emberekkel vagyok úgy egyedül, hogy legszívesebben megrugdosnám őket vagy legalább rájuk szólnék/bemutatnék nekik, de a saját testi-lelki épségemet féltve nem teszem.

Inkább ilyen ösztönös túlélőkészlet, mint a tű-olló-cérna.

Vannak akik nem hordanak maguknál ilyesmit, ők másképp oldják meg a problémáikat.