Volt-van értelme hogy pszichológushoz jártál-jársz?

#10 nem csoda, hogy itt is sokan panaszkodnak, hogy nem segített neki a pszichológus, hogyha arra bíztatják őket, hogy szimpátia alapján válasszanak.

A jó orvost nem az határozza meg, hogy szimpatikus-e, hanem hogy rendelkezik-e kellő szaktudással azon a téren, amivel hozzá fordulok.

A szakértelem pedig abban tükröződik, hogy hány hasonló betegen segített.

Hiába megy Facebook-ra és válassza ki a számára szimpatikus, de a gondján segíteni képtelen szakembert.

Ha tudnád én mennyi pénzt hagytam ott szimpatikus de inkompetens pszichológusnál...

De, pontosan kizárólag a szimpátia és az empátia határozza meg azt a pszichológust, aki a lélekkel foglalkozik. Nem a papírral ápolják a lelked, vagy a tiédet igen? A tiédnek elég, hogy megmutatja, hogy ezt és ezt a diplomát szereztem, itt és itt tanultam a módszertant? És akkor már jó?

Nagyon téves egyébként minden kategóriában ez a felfogás, hogy ha valakinek papírja van valamiről, akkor jó, hiszen szakember.

Inkább járok egy szimpátia alapján választott pszichológushoz, mint egy olyanhoz aki szinte késsel nyúl a lelkemhez. Rengeteg pszichológus olyan ótvar módon tud bánni az emberekkel hogy hihetetlen. Támadó, agresszív, "vagy úgy csináljuk ahogy én mondom vagy ott az ajtó", leuraló ember dolgozik sajnos ebben a szakmában.

Köszönöm, de az én lelkemhez kedvesen nyúljanak. Ne kiabáljon a terapeuta, megértő legyen, ne tolakodjon és várja 2 alkalom után is a csodát.

Kérdésre válaszolva: voltam, 1 alkalmat, de nem passzoltunk a szakemberrel. Én vezettem a beszélgetést, amit nem kellett volna hagynia. Így többet nem mentem vissza. Semmi égető problémám nem volt (depresszió vagy pánik betegség), szimplán kamasz voltam. De egy ideje gondolkozom rajta, hogy elmenjek bármilyen terápiára rendszeresen.

#12 tehát az én hibám az, ha szimpátia alapján választok pszichológust és ez miatt egy hozzá nem értőhöz megyek? Rendben, akkor mi alapján válasszak pszichológust?

Továbbá 3 alkalom után semmilyen eredményt nem lehet elérni, ezt bármelyik pszichológus is megmondja.

2es vagyok, akinek működött

22 éves voltam kb, egyetem vége előtt egy évvel, de már láttam, hogy nem fogok kezdeni vele semmit mert se kapcsolatokat nem építettem, se nem érdekelt annyira és a szakma is telített, minimálbéres történet, csak muszájból csináltam. Emellett egyetemen nem alakult ki olyan társaság ahol barátaim lettek volna, csak ivócimbik, és olyan barátnőm volt aki csak azért volt hogy legyen, nem volt bennünk sok közös. Szeszeléssel mentek a mindennapok, írni kellett volna a szakdogát de ugye minek, elvesztettem a kapcsolatot azzal az életvidám személyiséggel, aki középsuli alatt voltam, magányos voltam, céltalan és szomorú meg kétségbeesett.

Olyan pszichológushoz mentem, aki pályaválasztásban is járatos, ezzel a céllal (mihez kezdjek az életemmel?) de az első alkalom során könnyek közt persze kiderült, hogy mennyire nem vagyok jól, és ez lett az elsődleges cél, hogy jól legyek.

Heti egyszer jártam 3-4 hónapig kb, Budapesten (Szabó Renáta) de fent jól írta valaki, a pszichológus az a hely ahol te saját magadon segítesz. Irányított kérdéseket tesz fel, de arról beszéltek ami téged foglalkoztat, ami fáj, amit akarsz hogy vége legyen. Nálam szerencsére csak az élethelyzet okozta a rosszul létet, nem családi/generációs traumák vagy valami komolyabb dolog, így rövid idő alatt visszataláltam magamhoz, mármint rájöttem, hogy nem kell mindig újra feltalálnom magam, hiszen már tudtam olyan lenni ahogyan helyén voltam az életemben, hozzáállás kérdése az egész, nem helyzetfüggő. Az utolsó alkalmon pár perc után igazából arra jutottunk, hogy már csak azért jöttem el, mert hónapok óta eljövök, de már nincs semmi, amiben akarnám, hogy segítsen.

Annyiban fontos, hogy olyanhoz menj aki szimpatikus, hogy el tudd mondani a dolgaidat neki leplezetlenül. Egy jó szakember nem lesz a barátod, nem ad tanácsot, csak meghallgat, és úgy tereli a beszélgetést, olyanokra kérdez rá, amerre magadtól nem feltétlenül mész, mert kényelmetlen vagy eszedbe sem jut az a szemszög. A végén viszont azt kéne érezni, hogy hát én segítettem magamon, nem valaki más húzott ki.

Azóta nem estem vissza, de ez nagyrészt szerintem annak is köszönhető, hogy összejöttem a lánnyal a kollégiumból aki évek óta a legjobb barátom volt, csak valamelyikünknél mindig volt a dolognak akadálya. Azóta már a feleségem, az első gyerekünket várjuk, és bár azóta se dolgoztam egy percet se a diplomámmal, de a helyemen vagyok a világban.