Hogyan lehet fennmaradni kiüresedett lélekkel?

Azt érzem, rossz irányba haladok egy egyirányú vágányon. Hogy szüntelen' próbálkozom, de nem jutok sehová.

A kiemelkedően jól sikerült érettségit követően a vért izzadva összegyűjtött néhány barátot otthon hagyva külföldre mentem, továbbtanulás céljából. Ám meggyűlt odakint a bajom az albérlettel, így két év után nagyjából üres kézzel hazatértem. Gyorstalpalón elvégeztem egy szakmát, amiben dolgoztam néhány hónapot, majd egy másik, az előzőtől eltérő országba kerültem egy féléves fizetett szállodai gyakorlatra. Tökéletesen teljesítettem, elégedettek voltak velem a vezetőim és a vendégek is, de indultam haza, hogy elkezdjek egy egyetemi szakot. Beletört a bicskám, nem bírtam. 23 évesen elkezdtem egy harmadik idegen nyelvet tanulni (kettőt már folyékonyan beszéltem), de csak időtöltés céljából, hogy aztán elkezdjek egy negyedik nyelvvel kapcsolatos nyelvszakot Budapesten. Na azt legalább elvégeztem, van egy diplomám, amivel semmire nem megyek. Ritka nyelv, de mivel semmilyen mérnöki-informatikai-orvosi tudás nem társul hozzá, magával a nyelvvel sokat nem érek. Diploma után egy harmadik ország felé kacsintgattam, s sikerült is kijönnöm. Kezdetben rengben mentek a dolgok, dolgoztam fél évig szállodaiparban, csak aztán összeomlott a világ. Hotel bezárt, repülőterek bezártak, gyakorlatilag az utolsó járatok egyikével menekültem haza. Otthon kereskedelemben kezdtem dolgozni, mindenki odáig volt a nyelvtudásomtól, el voltam a munkában. Aztán véget ért a vírus, startoltam vissza ugyanoda, ahonnan eljöttem, s azóta is itt vagyok. Ballagtam felfelé a ranglétrán, elképesztő összegeket keresek, de nem vagyok boldog. Nincs senkim.

Otthon vannak a szüleim, illetve a 80 fölötti nagymamám. Van néhány kósza baráti kapcsolatom, de egyikről sem tudom azt mondani, hogy na ez A BARÁTSÁG. Párkapcsolatra nem vágyom, semmilyen szempontból nem érzem rá magamat alkalmasnak. Csakhogy az idő telik, a szüleim sem lesznek fiatalabbak, s egy nap teljesen egyedül maradok. Van megtakarításom, lesznek ingatlanjaim, lesznek autóim, három nyelven beszélek a magyar mellett, plusz egy másikat is értegetek úgy, hogy sosem tanultam. Sokan ezek közül egyért is ölni tudnának, de én bennem még sincs semmi öröm. Kínzó üresség és leírhatatlan fájdalom honol a lelkemben.

Tervezem a végleges hazaköltözést. Most, 31 évesen fogok beülni az iskolapadba, hogy elvégezzek egy képzést, mit magaménak érzek, s mellyel azt gondolom, a hátralevő életem során olyan munkát tudok végezni, mely legalább részben kitölti majd a szociális életem helyén tátongó semmit. Hogy meg fognak-e bélyegezni a szaktársak? Mindenképpen. Csak az a baj, hogy már 18 évesen is kinéztek, akkor sem tudtam beilleszkedni. Soha, sehová nem tudtam. És nem a viselkedésemmel van a gond, mindenhol elfogadtak az emberek, a maguk módján meg is kedveltek. De megérteni nem tudjuk egymást.

Örök vesztesnek, emberi kapcsolatokra alkalmatlan személynek tartom magam. Ha néha valaki megkedvelt, s elkezdett mélyülni a barátság (lett légyen az lány vagy fiú), irreális mértékben elkezdtem hozzá ragaszkodni. Mert annyira örültem annak, hogy van valaki, akinek jelentek valamit, hogy elkezdtem megpróbálni kisajátítani. És nyilván ezúton el is martam magamtól. Azt hozzá kell tenni, hogy voltak e téren javulások, mivel beláttam a hibáimat, s igyekeztem rajtuk változtatni, de hosszú távon még sem maradt meg egy barátságom sem.

Úgy érzem, rengeteg mindent csináltam, és mégsem csináltam semmit. Jobb karakterrel bíró emberek hatalmas előnyöket kovácsoltak volna az adottságaimból, de én nem voltam rá képes. Mentem, mindig mentem fáradhatatlanul, de sosem értem el sehová. És hiába érkeznek a milliók a bankszámlámra, ha teljesen tönkre vagyok lelkileg menve. Az elmúlt egy esztendőben vált legrosszabbá, többször volt pánikrohamom s hosszú ideig tartó zokogások kínoztak.

Ha valaki megkérdezné, mi bajom van, csak széttárnám a karom. Minden és semmi. Mindenesetre most ezen kérdés intenciója nem más, mint hogy megpróbálkozzam egy új személynek az életembe történő verbuválásával. Szeretnék egy 20 és 40 év közötti levelezőpartnert, aki megtalálta magát a fentiekben, s aki lehetőség szerint hozzám hasonlóan keresi a helyét az életben. Sok minden érdekel, főleg a bolygónkkal összefüggésbe hozható különböző tényekkel-adatokkal kapcsolatban, de foglalkoztat az irodalom, történelem, gasztronómia, vallás, járművek, építészet, természet is.

Szeretnék egyszer valaki szemébe belenézni, s elhinni, mikor mondja, hogy minden rendben lesz. Nem tudom, nem tudom, hogy ehhez miért van szükségem valaki másra - csak azt tudom, hogy így sokáig már nem húzom.

F