Téged is idegesítenek a nagy pozitív, mindenkin segíteni akaró, és világbölcsességét átadó emberek?

30

Attól még gyerek vagy agyilag.

31

Mint már említettem az egyik válaszomban, lehet menni szakemberhez, Dr. Máté Gábor legújabb könyve is a traumáról szólt el lehet olvasni...stb.

Én meg idő előtt, fiatalon veszítettem el anyukámat (anya 56 éves volt), aki 12 évig volt daganatos. Most én is picsogjak és sajnáltassam magam, hogy jaj szegény szerencsétlen én, miért ver így a sors??

A gyászfolyamaton végig kell menni, feldolgozni az ért veszteséget és meg kell tanulni ezzel együtt élni. Vagy, a gyengék, mennek utánuk.

29-es, amit te csinálsz, azt úgy nevezik, hogy áldozathibáztatás.

Ez pont az álomvilágban élő, éretlen kisgyerekek szokása.

Mit gondolsz te, ki tehet arról, ha például bántalmazó családba születik, vagy ha örökletes betegsége van, vagy ha háború tör ki bban az országban, ahol él?

Gyakorlatilag nincs olyan ember, aki maga tehetne arról, hogy rossz az élete. Szinte mindenki a körülmények áldozata.

Ez a világ egy undorító, igazságtalan hely. Akinek ez nem egyértelmű, az vagy nagyon hülye, vagy pedig agyilag még gyerek- még akkor is, ha már 40, 50, vagy akár 80 éves.

Ez utóbbi még a kevésbé rossz eset, mert ez még tud változni, az ostobasággal ellentétben.

#33

Jól van, sírj csak, rajtad kívül mindenki hibás, csak te nem, te egy nagy áldozat vagy, aki arra is lusta, hogy kezeltesse magát, szakkönyveket olvasson el a trauma feldolgozásáról.

Ha neked ez így oké, ám legyen.

Élj így tovább, legyen továbbra is nyomorúságos életed, de 50-60 évesen is áldozatnak beállítani majd magad kissé cink lesz.

34-es, jól van, hibáztass csak mindenkit, akinek rosszabb élet jutott, mint neked.

Tényleg vannak olyan társaságok, ahol menő ez a gagyi, még saját magunkat is átverő kamu optimizmus, meg az áldozathibáztatás, tehát mindig fogsz találni magadnak megfelelő társaságot.

Mindenesetre remélem, hogy te is felnősz majd egyszer.

Ciki lenne, ha még 60 évesen is álomvilágban élnél és azt hinnéd, hogy szép az élet, akinek meg baja van, az maga tehet róla.

De végülis a te dolgod, hogy hogy gondolod.

#35

Ha észre vetted volna nem én sajnáltatom magam, nem én hívom magam áldozatnak, hanem te és a hozzád hasonlóak.

Az én életem boldog, pozitív, még az engem ért veszteség ellenére is, amit képes voltam feldolgozni, nem temetkeztem bele az önsajnáltatásba, depresszióba, veletek ellentétben.

Te mit teszel azért, hogy jobb legyen az életed? Hány pszichológusnál voltál már, hány könyvet olvastál el a trauma feldolgozásáról?

Sajnáltatni magad a legkönnyebb, de ennyi erővel akkor bocsi, de minek élsz, ha fájdalmas számodra az élet, de változtatni meg nem akarsz ezen?

#36.

Mi nem sajnáltatjuk magunkat, hanem csak az igazságot írjuk le. Te viszont más embereket hibáztatsz.

Ez a világ szar, nagyon sokan meg a körülmények áldozatai. Ezen nincs mit szépíteni.

Sajnálni nem vagy köteles senkit, de ugyanakkor mi sem vagyunk kötelesek a te saját magadat is becsapó kamu optimizmusodat átvenni.

Nagyon sok esetben semmit nem tud tenni az ember a problémái ellen. Attól még, hogy elmegy valaki pszichológushoz, a legtöbb baj nem fog megoldódni az életében.

Egyébként meg én is pont azért élek, mint az összes többi élőlény: mert annak idején a szüleim gyereket vállaltak. Ez nem az én döntésem volt.

Az életnek meg nincs semmi értelme. Nem csak az enyémnek nincs, hanem senki másénak sem.

Egy idő után úgysem fog megmaradni belőlünk semmi.

Ezek tények, az optimista hazudozás meg nevetséges.

#38.

Attól még, hogy valakinek nagyon rossz az élete, egyáltalán nem biztos, hogy ingyenélő. A többség közülünk is dolgozik vagy tanul.

#39.

Szerintem jobb lenne, ha lenne értelme az életnek, mert akkor nem a semmiért kellene sok embernek ennyi igazságtalanságot elszenvednie.

De mivel nincs értelme az életnek, felesleges erről vitatkozni.