Mindig közömbös, életunt és letargikus az arcom. Mit tegyek? 21/l

Gyerekként, évekkel ezelőtt nem ilyen volt, de aztán fokozatosan ilyen lett tizenéves koromra. Ránéz valaki az arcomra, elmegy az életkedve. Évekkel ezelőtt voltam fodrásznál, akkoriban még nem hordtam maszkot, és a fodrász aggódva kérdezte, hogy jól vagyok-e, vagy nem tetszik, amit csinál. Ott nyugtatgattam és bizonygattam két percig, hogy nincs semmi bajom.

Találkoztam valakivel, néhány perc, az anyja vitte, és otthon megjegyezte a lányának, aki meg mondta nekem, hogy letargikusan, szinte ijesztően néztem ki azáltal, hogy egyszer sem mosolyogtam. Ebben az volt az elkeserítő, hogy megtettem... vagyis én úgy éreztem, mert a szájizmomat használtam. De aztán rá kellett jönnöm, hogy nagyon sokszor az ajkaim felfelé görbülésének érzése azt a képet mutatja, hogy egyenes vonallá lesz a szám, nem kissé lefelé görbül. Persze van mosolyom, ami mosolynak néz ki, de értitek, javarészt ez van, amit írtam.

Lassan eljön az ideje, hogy valamikor valahova behívnak interjúra, és egy dolog, hogy krva nehezen összehoztam egy bizalomgerjesztő képet magamról, ami aki nézi, nem ad kedvet alulról szagolni az ibolyát, de ha be kell mennem, és netán kérik, vegyem le a maszkomat, nekem végem van, egy sírásót hamarabb felvennének. Percekig nem megy a műmosoly, hosszútáv pláne.