Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Velem van a baj, ha idegesíten...

Velem van a baj, ha idegesítenek a nagyon kedves emberek?

Figyelt kérdés

Azok, akik ok nèlkül túlzásba viszik a kedvessèget, nyalizást számomra pont ellenkező hatást vàltanak ki.

Hogy konkrét helyzeteket is írjak, párommal nemrég külföldre jöttünk kamionozni. A hétvégéket a cégnèl töltjük, itt van egy nagy konyha, fürdő amit használnak a kollègák. Van egy jobban össze szokott csapat, megismerkedtünk velük, kertünk pár tanácsot az elején, kedvesek de úgy érzem túlzásba viszik(főleg egy nő) a nyalizást. Pl mindig főz egy nagy adag kaját, majd meghív enni kb mindenkit. Ha nemet mondunk, addig erősködik amíg muszáj menni, ott ülni velük. Egy ilyen esetnél nyújtott nekem egy műanyag tányért, és megkérdezte hogy probléma-e hogy műanyag, keressen- e másikat nekem? Leíratta velünk a telefonszámát, hogy bármi van hívjuk fel. Ha én álltam is útban, ő kért bocsánatot legalább 3x.

Volt, hogy én főztem és ők èpp ott voltak, illemből mi is megkérdeztük szeretnènek-e enni. Persze, hogy igen és így elfogyott a kaja amit a következő hètre szántunk. Mindig úgy vásárolunk, hogy kb egy hétre elég legyen, amilyen árak vannak most, nem fogok +6-8 emberre bevásárolni és főzni rendszeresen.

Mindig megkérdezi, hogy segíthet e valamit, boldogulunk e a munkában.

Én úgy vagyok vele, ha problémàm van segítséget kérek, épp elég hogy közös a konyha mindenkivel, ezen kívül mindenki végezhetné a saját dolgàt.

Rossz ember vagyok, azért zavar az ilyesmi ? Én nem tartottam magam annak, mindig szivesen segítettem annak, aki kérte… de az ilyen emberekkel kapcsolatban azt érzem belemàsznak a privàt szférámba.


2023. jan. 17. 12:44
1 2
 1/20 A kérdező kommentje:
Egyébként az én családban mindenki egy kicsit zàrkózottabb volt mindig, főleg idegenekkel… lehet emiatt is furcsa nekem az, aki ennyire nyitott és nem is ismer?
2023. jan. 17. 12:45
 2/20 anonim ***** válasza:
77%

Neked az a furcsa,hogy külföldön ilyen kedvesek az emberek.

Magyarként ahhoz vagy szokva,hogy magadra vagy utalva és senki nem segít.

Itt meg ilyenek az emberek és egyből az fut át az agyado,hogy biztos okkal csinálja és akar valamit.

Tudom mert velem is ez volt.

De egyszerűen ők ilyen kedvesek. :)

2023. jan. 17. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
88%
A kedvesség nem zavar, de túlbuzgóság az igen. Szeretem én magam intézni a dolgaimat, és ha valaki felajánlja a segítséget, akkor örülök is neki, és szólok is, ha kell segítség. De az idegesítő, amikor valami mindig mindenbe beleszól, meg bele akar folyni.
2023. jan. 17. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
28%
Kultúrsokk. Megszoksz vagy megszöksz.
2023. jan. 17. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagy rossz. Az ilyen közös helyek nem ideálisak, főleg felnőttkorban. De sokan a kolit se szeretik ezért iskoláskorban.

És nem minden külföldi ilyen. Sőt, én úgy vettem észre, hogy a legtöbb helyen nagyobb magánszférára van szükségük, mint nekünk.

2023. jan. 17. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
64%
Itt inkább kedvességről van csak szó (ami külföldi embereknél sokkal általánosabb) és veled van a baj hogy nem tudod fogadni, vagy idegesít, mert máshogy szocializálódtál.
2023. jan. 17. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

De nem külföldi, ezt nem említettem de ugyanabból az országból vagyunk ott mind (Románia)

Szóval nem kultúrabeli különbség.

És igen, en is kérek segítséget ha kell, segítek is annak aki kéri. Elég jól bele jöttünk már a munkába, nem kérdeztünk mostanában semmit, mèg dolgozik itt egy jó barátunk akivel megbeszèljük a dolgokat, de oda jött és konkrétan erősködött, hogy írjuk le a szàmát s hívjuk bármikor..

2023. jan. 17. 13:08
 8/20 anonim ***** válasza:
95%
Engem is idegesít. Volt egy ilyen mindig cukiskodó, vigyorgó kolléganőm, a hideg kirázott tőle, tuti az a típus, aki a hátad mögött meg kibeszél. Én is alapvetően kedves és jókedvű vagyok, de ez annyira erőltetett volt tőle…nekem az összes barátom amúgy jószívű, de nyersen őszinték is tudnak lenni, az ilyen emberekben sokkal jobban meg lehet bízni.
2023. jan. 17. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
56%
7: akkor meg pláne, ez már inkább túlbuzgóság. Érthető, hogy zavaró.
2023. jan. 17. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
72%
A székelyek ilyenek, nagyon vendégszeretőek, kedvesek a végtelenségig.
2023. jan. 17. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!