Hogyan fogadod el, dolgozod fel a veszteségeid, kudarcaid, csalódásaid a lehető legkevesebb önsajnálat nélkül?

Próbálok a jelenre és jövőre koncentrálni, a múltamból meg arra, amiért hálás lehetek. Sok jó dolog történt velem az évek során, annak ellenére, hogy pl a szerelmi életem az eddig teljes kudarc volt. De még így is kaptam valamit minden személytől, ami miatt nem törölném ki őket a múltamból és örülök, hogy ismertem őket, még ha nem is lett belőle semmi.

Lehetne búsulni emiatt, de nem sűrűn szoktam.

Nem kell, mert nincsenek.

Nem azért, mert ne történnének velem dolgok, amiket előzőleg reméltem, hogy máshogy alakul, de nem érem már meg őket veszteségként, kudarcként.

Nekem ilyenkor először is el kell kicsit vonulnom, hogy magamban letisztázzam a dolgot. Ez helyenként ugyan önsajnálatba csaphat át, mégis sokáig nem maradok benne. Próbálom levezetni magamban, hogy mi/mik miatt jutottam oda és agyalok rajta egy sort, szükség esetén felkeresek egy olyan, hozzám közelálló személyt, akinek fontos a véleménye.

Utána levonom a következtetéseket és próbálok belőlük a lehető leghamarabb tanulni. Leírni könnyebb azért😅