Miért tartják az emberek szánalmasnak az önsajnálatot?

Azért, mert sajnos nem a realista hozzáállás a menő, nem azt szajkózzák a couch-ok és a "motiváló" videókkal se.

Szóval:

1.

Nem önsajnálat, hanem szomorúság, csalódottság, kétségbeesés adott rossz élethelyzet, kudarc, szerettünk halása vagy egyéb miatt.

2.

Az ember egy érző lélek, érzelmei vannak. Ezeket meg kell élni, fel kell dolgozni, ha lehet tenni a kiváltója ellen, akkor tenni is kell.

Az érzelmek elfojtása az, ami nem vezet sehova.

3.

Olykor bele kell férnie annak, ha az ember panaszkodik. Egy baráti kávézás során ugorjam át a sz.r részeket, vagy beszéljek csak az időjárásról? Sőt, amúgy egymás pátyolgatásának is bele kell férnie bizonyos helyzetekben.

4.

Aki abszolút allergiás arra, ha más 1 mondatban is panaszkodik vagy nem tetteti magát jókedvűnek, az maga se kiegyensúlyozott. A másik panaszáról a saját szr helyzete jut eszébe, amivel nem mer szembenézni, elnyomja magában.

5.

Nem mindenkinek ugyanolyan problémái vannak...

Egész egyszerűen ma "elvárás" elnyomni az összes negatív érzelmet. Egyfelől ez lehetetlen. Másfelől nagyon, nagyon, NAGYON sokszor tapasztaltam, hogy a negatív dolgok szőnyeg alá sörpése hozta magával, hogy az ember meg se akarta oldani őket. Sajnos még szakembernél (mentálhigiénés) is találkoztam ilyennel.

Az érzelmeket meg kell élni, fel kell dolgozni (amihez olykor kell egy barát is, aki kiegyensúlyozott), majd tovább kell menni. A barát pedig attól lesz kiegyensúlyozott, hogy ő is megéli, ő is feldolgozza az érzelmeit.

Nem önsajnálat, hanem szomorúság.

Az önsajnálat egy undorító, demagóg, minden empátiát nélkülöző szó!!!

Nem értem ez miért probléma?

Az "önsajnálkozó" szánalmat vár, akkor miért gond, ha megkapja?

#4-es, nem kell olyanokkal megosztanod a világfájdalmadat, akik nem kíváncsiak rá. Elhiszem, hogy vannak negatív érzéseid és (talán) barátaid is, de ha megkérdeznéd őket, hogy tényleg, őszintén kíváncsiak-e a problémáidra, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy a legtöbbnek egy határozott nem lenne a válasza.

Attól még fel lehet dolgozni azokat az érzéseidet, hogy nem osztod meg olyanokkal, akik nem érdeklődnek irántuk / nem kíváncsiak rájuk.

Én azokat sajnálom, akiket valami olyan csapás ér, amiről nem tehetnek és ami engem is rosszul érintene, pl.:

Leég az otthonuk vagy elviszi az árvíz, meghal valaki aki nekik nagyon kedves volt, önhibájukon kívül elvesztik a munkahelyüket, súlyos beteg lesz a gyerekük/kedves hozzátartozójuk/önmaguk, természeti csapás, vörösiszap katasztrófa és hasonló kaliberű dolgok

Akiket nem tudok sajnálni és konkrétan energiavámpírnak tartom őket, azok az emberek, akiknek gyakorlatilag csak olyan problémáik vannak, amik másfajta hozzáállással simán megoldható lenne, de mindig mindenki hibás az ő életük alakulásban, csak ők nem.

Nekik a pohár mindig félig üres, ha találkozol velük fogják a karodat és csak panaszáradat zúdul rád a gyerekére-szüleire-testvérére-menyére-anyósára-munkahelyre-bármilyen kormányra és rendszerre-és a fene tudja még mire stb. Soha-soha egyetlen pillanatra nincsenek semmivel megelégedve és téged is csak használnak, hogy rád zúdíthassák a gondjaikat, amit nagyrészt megoldhatnának.

Ők a vélt vagy valós problémára nem úgy tekintenek, mint megoldandó feladatra, hanem mint egy sorscsapásra, amiben ők az örökös áldozatok.

...és akiknek minden megoldásra van egy kifogásuk, hogy az nekik miért megoldhatatlan, de ha te megoldod az ugyanilyen problémádat, akkor irigykednek.

(9-es voltam)