Mit csinálnátok a helyemben?

Vidéken nőttem fel, egyszerű tanyasi családban, de kilógtam a sorból, mert mindenre IS kíváncsi voltam. Az édesapám viszont ritka mód negatív és korlátozó szemléletben él, sehová nem engedett soha, nem is adott a kezembe semmi eszközt. Mai napig pl. a telefonjához sem engedi, hogy hozzányúljak.

Kicsi koromtól úgy neveltek, hogy apukám semmit nem engedett, & már eleve elkönyvelt bénának. A legegyszerűbb dolgok esetében is, pl. ha egy poharat megemeltem volna, azonnal rámkiabált, hogy ne nyúljak hozzá, majd arrébb teszi, mert leejtem, eltöröm stb . .

Mindenben ilyen volt.., semmiben nem hagyott érvényesülni.

Ugyanezt csinálta/csinálja édesanyámmal. Csak őt viszont nem is érdekli semmi a kerti munkákon kívül. Szóval anya nagyon régimódi neveltetés szerint él, miszerint a férfi majd mindent megcsinál körülötte, és tényleg nem is érdekli semmi, ami modern társadalmi eszköz, mód stb. Azt szeretné, ha én is csak a kerttel és a növényekkel foglalkoznék, és ne is érdekeljen semmi más. Pedig érdekelt volna minden más is, de apukám abszolút keresztbehúzta az ilyen törekvéseket, mert semmihez sem engedett hozzáérni.

Folyamatosan olyan életvitelbe kényszerítettek huszonéves koromig (mígnem végre sikerült elköltöznön), ami állandó korlátozásról szólt. Mindig csak kerti munkákat kellett csinálnom szabad időmben is, nem akarták, hogy olvassak, hogy barátokkal legyek , sportolni sem engedtek, + nem nagyon nyúlhattam semmihez (a kapán kívül).

Ez a korlátozás viszont rengeteg betegséget okozott nálam..

Gyakorlatilag a fiatal felnőttkorom jó része elment azzal, hogy nagy nehezen sikerült helyreállítanom az egészségem.

Mégis olyan bénának, tudatlannak és műszaki analfabétának érzem magam a körülöttem levő világban (nemrég lettem 30 éves).

Az egyetlen dolog, ami szerintem sokat jelentene, a pozitivitásom. Rengetegszer a körülöttem lévő embereknek segítettem, mindenkihez van/lenne mindig egy-egy pozitív megjegyzésem. Viszont apukám annyira sokszor jelentette ki ok nélkül, hogy béna vagyok, illetve elzárt minden eszközt és fejlődési lehetőséget tőlen.., hogy nagyon gyakran elvette az állandó jókedvem.

Sokszor munkahelyen is átvállaltam ingyen más munkáját, vagy besegítettem valakinek késő este (természetesen ingyen). De gyakran azt tapasztaltam (az esetek 99%-ban) , hogy nincs másik ilyen embertársam, aki feltételek nélkül segít. :/

Amikor nekem lenne szükségem segítségre, senkit nem érdekel,mert nem áldoznak az idejükből még 1 perc túlórát sem. Vagy gyakran egy mosolyt sem áldoznak rám, noha én folyton mosolygom. 🥺

Bár többségében szerencsére azért pozitív emberekkel találkozom, de mindig nagyon lehangol, ha egy apukámhoz hasonló mentalitású emberrel van dolgom. :S

Olyankor mindig tényleg bénává válok.

Gyakran úgy érzem, hogy egy 5 éves gyerek is jobban ismeri a modern világunkat, mint én..

Ilyen apróságokban is béna vagyok, mint pl. önkiszolgáló kassza használata. Legutóbb hosszas fontolgatás után álltam be egy ilyen kasszához a sorba (a pénztárosnő segítsége helyett). Majd "természetesen" amit lehetett, elrontottam. Hirtelen nem is láttam, mit hova kéne tennem, elkezdett sípolni a gép stb. Odajött egy ott dolgozó hölgy, de nagyon flegmán és lenézően beszélt velem. Nyilván elkönyvelte, hogy teljesen idióta vagyok.

Annyira kényelmetlen, hogy viszonylag fiatal korom ellenére a családi hátteremből adódóan semmi ilyen modern eszközhöz nem értek. Elegem van sokszor, és nincs már energiám állandóan magyarázkodni, hogy miért nem ismerek semmit, miért vagyok béna , miért nem próbáltam még sosem ezt vagy azt használni (ami másnak tök egyértelmű, és amit egy átlagos városi ember napi szinten használ a legnagyobb természetességgel).

Tényleg gyakran az életkedvem is elmegy..

Fogalmam sincs, hogyan változtassak ezen ennyi idősen?! :(

30N