Igaz lehet az a statisztika,hogy hazánkban több ezer annyira kövér nő van,hogy nem mennek ki a lakásukból,szinte a négy fal között élnek?
Nyilván, ha ki sem mozdulnak, ki a fene ismerné őket a családjukon kívül?
Engem is érdekelne, hol olvastad ezt.
Magyarországon él 9 millió ember. Annak kb. a fele nő, tehát 4,5 millió. Ebből vegyük le a gyerekeket, így marad kb. 3 millió. A hárommilliónak a 0,1 százaléka 3000. Ami minden háromezredik felnőtt nőt jelentené. Ami arányaiban azért nem olyan sok. Bár ha belegondolok.. én egy 3 ezer fős településen élek. Abból mondjuk 2500 a felnőtt. És egy olyan nőről tudok, aki tényleg vészesen kövér, de még azért ő sem az a kategória, aki ne tudna kimozdulni. Szóval szerintem az a több ezer inkább több száz.
Az meg egy másik téma, amikor valaki nem elégedett a külsejével, és az ebből adódó frusztrációk miatt kerüli a társaságot.
Én éppen ellenkező esetben tapasztalom, hogy sok lány, nő aki túlsúlyos, igen nagy önbizalommal rendelkezik és egyáltalán nem bújik el a világtól.
Nyilvánosan tömi magába a hambit, fagylaltot stb. testhez simuló rucikban jár.
Legalábbis a környezetemben ez van. :P
Ezek elég undoritó látványok, nem is tudom ha a helyében lennék hát halálra éhezném magam és sportolnék csomót hogy ne nézzek ki undormánynak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!