Mit jelent nem szeretni a gyerekeket?

Nálam ez autistaként teljesen mást jelent valószínűleg, mint az átlagnál. Nekem kommunikációs nehézségeim vannak, nem szeretem azt, amikor nem értem a másikat, sokszor szükségem van egy-egy szituációban egy magyarázatra a másik féltől, hogy miért teszi éppen azt, amit. A gyerekek az utóbbira nem képesek, a kommunikációjuk pedig összezavar, a megfigyeléseim ellenére sem tudom őket egyszerűen követni.

Plusz nálam ott van a probléma az érintésekkel. Erős példa, de egy felnőtt nem fogja például belémkenni a taknyát, pláne random ismeretlenül. Meg alapból, egy felnőttel könnyebb megértetni, hogy mi az, ami érintések terén nálam ki van zárva, gyerekekkel nem megy ez annyira, mert gyerek, nem érti.

Ettől még elvagyok velük, de nem gördülékenyen, ha nincs meg a tisztes "távolság".

Mit nem lehet ezen amúgy megérteni? Van aki a cigányokat nem szereti, van aki a kutyákat rühelli stb.

Nem értem mi annyira felfoghatatlan abban, hogy valaki nem szereti őket. Oké, hogy te imádod a gyerekeket, de miért KELL mindenki másnak is kötelező módon imádni őket?

Ennyire elképzelhetetlen, hogy nem mindenki egyforma?

Igen, idegesít ha a közelemben vannak. Zavar, ha lesnek mint a birkák. Paraszt dolog bámulni a mádikat. Idegesít ha pont mellettem idétlenkednek mondjuk pl a boltban a kasszánál és el kell viselni őket. Idegesít, mert nem szeretném ha a kis vadbarom rátaposna a drága cipőmre/rám mászna. Zavaró orvosi váróteremben, hogy a gondolatait nem hallja az ember, úgy üvöltenek a kölykök, anyu pedig csak facebookozik. A kedvencem : ingatlanturisták gyerekkel. Amikor hirdettem a házam, 2x engedtem be kölykösöket. Az egyik vasrúddal akarta kiverni az új műanyag ablakomat, felrúgta a fűkaszámat, majd a ház falát akarta ütögetni. A másik pedig bántotta a háziállataimat. Mindkét esetben csak büszkén vigyorogtak a szülők. Ez a normális...

Egy kezemen megtudom számolni, hány pozitív élményem van gyerekekkel kapcsolatban. (nulla)

Régen nagyon akartam gyereket, aztán azt vettem észre, hogy egyre kevésbé szeretnék, végül rájöttem, hogy már kifejezetten nem szeretnék. Számomra egy kiscica az cuki, de egy gyerek csak elég ritkán. A gyereksírás valóban rémes, de amikor hangosan ordítva és idétlenül beszélnek, az is nagyon idegesítő. Sok gyerek rosszalkodik, ráadásul manapság nem is divat őket jó illemre nevelni. Nem arra gondolok, hogy verni kéne a gyerekeket, hanem arra, hogy nem kéne őket hagyni, hogy mindig azt tegyék, amit csak akarnak. A gyerekekben még nincs kifejlődve az empátia. Fel se fogja, ha bokán rúg, az fáj neked, vagy ha beszól, az rosszul esik a másiknak. Nem lehet általánosítani, de a gyerekek bizony nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Gondolj csak a rengeteg iskolai csúfolásra, kiközösítésekre, verekedésekre, csínytevésekre.

Én érzem magam rosszul azok helyett az idős emberek helyett, akik áhítattal gügyögnek a gyereknek, hogy milyen cuki, közben a gyerek szinte biztos, hogy azt gondolja róluk, hogy gusztustalan vén trotty.

Nem szeretni a gyerekeket persze más dolog, mint nem szeretni mondjuk a tökfőzeléket, hiszen elvileg belénk van kódolva genetikailag a szaporodás és az utód gondozás ösztöne. De általában az embereket se szeretem. Csak meg kell nézni, hová tart a világ, és ha nem is lenne háború meg válság, mennyi bunkó ember van, mennyi bűnöző van, mennyi szörnyűséget követett el az emberiség a történelem folyamán és mind a mai napig. Nem létezik más élőlény, amelyik kifejezetten háborúzna, érdekből gyilkolna, mindenféle kreatív technikákat találna ki, hogyan lehet a másikat minél kegyetlen módon kínozni. És a gyerek is egy ember gyerek.

Egyébként vannak nagyon rendes emberek, csodálatos dolgok, amiket emberek alkottak, és vannak aranyos gyerekek is, de ezekből van kevesebb. Tehát általánosságban nem tudom azt mondani, hogy szeretem az embereket, és azon belül a gyerekeket sem.

Van gyerekem és szeretem, de egyébként sosem voltam nagy gyerekbarát. Mondjuk nem is fejezek ki feléjük ellenérzéseket (fintorgás).

A "nem szeretem" azért nem azt jelenti nekem, és szerintem a többségnek sem, hogy utálom őket. Nagyon tudom sajnálni őket ha gondjuk-bajuk van, örülök ha boldogok. Csak éppen nem tudok velük mihez kezdeni, nem tudok velük azonosulni, és fárasztanak. Általában nem megy a gyerek-beszélgetés, nem tudok őszintén érdeklődni afelől, hogy milyen az ovi, untatnak a gyerek-témák. Mikor egy gyerek mesél az űrhajókilövős játékáról, vagy arról hogy a barátja (akit nem is ismerek) meghagyja a szedvicséből az uborkát, akkor próbálom előadni azt a húházós érdeklődést, amit mások szoktak, de sajnos nagyon nem jön szívből. Valójában úgy vagyok vele, hogy "jólvan...". Nem tudom, mit lehetne ezekre mondani.

Olyan, mint mikor betalál a szemben ülő idegen a vonaton, és kiselőadást tart a galambászatról, te meg próbálsz udvariasan reagálni, bólogatsz, hümmögsz és visszakérdezgetsz, de közben kellemetlennek és kimerítőnek éled meg a helyzetet, és jobban éreznéd magad, ha nem kéne épp megfeszülnöd, hogy úgy beszélgess a galambászatról, mintha érdekelne vagy közöd lenne hozzá, mert távol áll tőled az egész.

Persze a saját gyerekem témázását szeretem, de a többi gyerek csak idegen kis emberke, akiknek a legjobbakat kívánom, de nem bánom, ha nem töltünk együtt időt.

Meg azért a gyerekekre sok kimondottan negatív viselkedés is jellemző: nyaggatás, ellenkezés, gusztustalankodás, az empátia fejletlenségéből vagy ki tudja miből fakadó, felnőttekét túlszárnyaló szemétség, és hasonlók. Azért sem kérném több órára másik gyerek társaságát, ha nem szükséges, mert az ilyen negatív gyerek-dolgok időről időre mindegyikükből kibuknak, és ezeket a sajátomtól is nehezen viselem, nem hiányzik hogy egy "idegen" gyerektől is kezelnem kelljen, tortúra.

Ha nem kimondottan nekem kell velük foglalkozni, hanem csak úgy a környezetemben vannak egy társaságban vagy a játszótéren, akkor nem zavarnak, de a közvetlen társaságuk olyasmi, amit ki kell pihennem.

A 9-es válaszát mintha én írtam volna, csak nekem nincs saját.

Távolról édesek és közelről is vannak jó pillanataik, de legtöbbször nekem idegesítőek.

Strandon és étteremben borzasztóak, de a témáik is többnyire untatnak és fárasztó érdeklődést mutatnom.

A strandon, éttermen kívül nincs bajom velük, de több órán át pl. barátnős találkozón nekem fárasztóak és zavaróak.