Ki mennyire jó emberismerő?

Régebben sokszor becsaptak és hitettek el velem dolgokat. Manapság már úgy gondolom, hogy sokkal hamarabb észreveszem, ha valaki csak játszadozni próbál vagy nem mind éppen igazat.

Tapasztalaton múlik. Eleinte sok mindenkit kihasználnak, de vannak, akik idővel rájönnek miért történt ez (, mert alkalmasak betölteni az áldozat szerepét. Vagyis akit át lehet verni, azt át is fogják.). Véleményem szerint akit nem használnak ki vagy szerencsés vagy nem elég nyitott az emberi kapcsolatokra.

Sajna engem is.

Szerintem én jó emberismerő vagyok. Legalábbis még sosem vertek át, sosem használtak ki. Megtaláltam a társaságomat, barátokat gyakorlatilag sosem vesztettem (van ami 2-3 éves korom óta tart, van ami 10 vagy 16, 20), az első párkapcsolatomban vagyok (vagyis felismertem kivel van esély jó kapcsolatra és kivel nem). Persze nagyon szerencsés is voltam.

Annak idején azt hittem elég jó vagyok aztán skizo lettem és most nem tudom :)

Sajnos többször kihasználtak, de eléggé könnyen rá tudok jönni ha valaki máshogy viselkedik hozzám mint eddig szokott. Ha valaki ki is használ én teljesen tisztában vagyok vele mit csinál a másik ember, mégis hagyom, hogy ezt tegye mert kíváncsi vagyok milyen mélységekig jutunk el majd elgondolkodom a kapcsolatunkon és ha valakit nem tartok méltóvá ahhoz, hogy a barátom legyen, akkor nem lesz a barátom és ennyi. Nagyon könnyen tudok beszélgetni emberekkel, szeretek új emberek megismerni és ha nagyon analizálni szeretném őket, akkor eléggé sok mindenre rá tudok jönni például: mik a motivációik, hogyan viszonyulnak más emberekhez, miképpen ítélkeznek mások felett. Könnyen rájövök ha valaki hazudik nekem, mégis nem tudatom ezt velük. De annak ellenére, hogy ilyen sok dolgot meg tudok másokról még nem jelenti azt, hogy régebben nem voltam becsapva kihasználva, mert volt olyan, hogy akár mennyire is tudtam azt, hogy mások kihasználnak, kibeszélnek és együttvéve nem jó hatással vannak rám mégis ignoráltam ezeket a jeleket mondván ezt csak magamnak bebeszélem, majd rá fél évre mindent amit gondoltam a másik személyről, de ignoráltam igaz volt, és bármennyire is fájt, hogy mindez igaz egyáltalán nem voltam meglepődve.

Rossz vagyok benne és ha gyanakszom is valakire, mindig elhessegetem. Tavaly történt, hogy új esélyt adtam valakinek, aki arra használta, hogy még egyszer kést döfjön a szívembe. Semmi megbánás nincs benne emiatt. Még mindig nem tudtam túltenni magamat azon, hogy lehetek ennyire buta és kihasználható.

Nem csapnak be. Pedig nem vagyok jó emberismerő, de nem hiszem, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz: csak észnél kell lenni.

Általában már ránézésre alkotok egy képet magamban arról, valaki milyen ember, de az utóbbi években ignoráltam ezeket a belső hangokat és azt gondoltam, felszínes vagyok és esélyt kéne adnom azoknak, akik elsőre mondjuk nem annyira szimpatikusak. Előbb vagy utóbb végül mindig kiderült az ilyen emberek kapcsán, hogy hallgatnom kellett volna az ösztöneimre...