Szánalmas vagyok. Mihez kezdjek?

Szerintem költözz haza és keress a közelbe egy munkahelyet. Amíg nem tudsz normálisan talpra állni a szüleid majd segítenek. Utána már kereshetsz egy albérletett.

Azt elhiszem, hogy rosszul érzed magad. Ha attól jobban érzed magad. Sokszor én is úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek, mindenről én tehetek, idegesítő vagyok, folyton csak rosszat csinálok. És 17 évesen tök kiégetnek érzem magam én is. Sokszor ezek így rám jönnek és teljesen lehúznak, akkor, mintha depressziós lennék. De ez csak egy ideig tart utána egy időre minden rendben, majd megint. De alapjáraton már jól vagyok. Most épp azért haragszom nagyon magamra, mert túl sokat panaszkodtam a bajaimról, miközben lehet, hogy azok nem is olyan nagy bajok. És csak pár órájig tartanak. És mióta nincs iskola ritkábban, és nem is érzem, olyan erősen ezeket. Mondjuk most megint pont ezt teszem, panaszkodok. De néha úgy érzem, hogy én megérdemlem, hogy rosszul érezem magam. Hogy nekem rosszul kell éreznem magam. Meg én nem érdemlem meg, hogy szeressenek, mert mindig rosszat csinálok. Meg, hogy nem vagyok szerethető. Ja, ezek főleg az iskolára vonatkoznak itthon jobb a helyzet. De a barátaim azt mondják, hogy ha nem kedvelnék azt, aki vagyok akkor nem barátkoznának velem. De igazából egyik barátomról is mondanak rosszat, a háta mögött. És mondjuk ő rosszabb helyzetben is van, mint én, mert neki ezt a szemébe is mondják, mert ő nem visszahuzódobb típus, mint én. De vannak, akik még a saját barátaikra is rosszakat mondanak másnak, ez nagyon meglepett. De, ha úgy nézük meg összetehetem a kezem, hogy ilyen király osztálytársaim vannak, akik legalább nem mondják a szemembe a dolgokat és nem piszkálnak. Lehet ne rosszabb is. Tehát, ha úgy nézzük tök jó. Csak azért tudd fájni, ha véletlenül meghallod, vagy vissza hallod mástól. Persze nem mindenki olyan. De egy csomó emberben ezt láttom az iskolába, még úgy is, hogy nem is ismerem őket, meg nagy valószínűséggel ők sem engem csak látásból. De állandóan azt hiszem, hogy biztos ők nem kedvelnek, mert rosszul csinálok valamit, ó ők biztos lenéznek, biztos nem kedvel, nem érdemlem meg, hogy kedveljenek. Mert mindent rosszul csinálok, most is csak panaszkodok és csak mondom. Úgy érzem, hogy nem is tudom, hogy mondjam ők fenyegetést jelentenek rám nézzve és nem tudom meg védeni magam, ha baj van. Meg, hogy én vagyok a hibás. És egésznap idegeskedek, szorongók, sokszor félek, stresszelek, hogy mit csinaltam rosszul, rosszat csináltam, ó ez a tanár kifog nyírni, jajj, már negint görcsöl a hasam. Már megint elkezdtem fulladni. Gyakorlatilag már elgondolkodtam azon is, hogy egy csomó személybe az elenségemet láttom ott. És, hogy ez már kicsit beteges. Na, jó nem kicsit. Sokszor idegeskedem azon is, hogy mások aljasnak, gonosznak, képmutatónak és r*b*ncnak látnak. És amikor ezek az érzések és gondolatok már egy ideje ott tornyosulnak bennem, akkor rosszul leszek. És úgy érzem, hogy végem mi értelme az életemnek. Megint úgy érzem, hogy süllyedek vissza a depresszióba, és kilátástalannak érzem a helyzetem.

Bocsi, hogy itt is elpanaszkodtam ezt az egészet, előfordul, hogy árad belőlem a szó, főleg a belső frusztrációimmal kapcsolatban. Mert igazából megakkarom oldani a próblémát és leküzdeni a démonjaim csak nem megy.

Ezt még kifelejtettem, de ha maga biztosnak érzem magam egy időre és maga biztosan sétálok és jól érzem magam, akkor úgy érzem, hogy én vagyok a gonosz, mert néhányan úgy néznek rám, mintha egy aljas, gonosz k*rva lennék. És ez miatt sokszor úgy érzem, hogy nekem ez nem jár, hogy boldog legyek.

Talán az is baj, hogy annyira félek tőle, hogy nem fog szeretni senki, hogy nem is gondolkozóm reálisan, mert tudom, hogy lehetetlen, hogy mindenki utáljon, de mégis úgy félek tőle.

Elárulok egy titkot. Mindenki élete hullámhegyekből és hullámvölgyekből áll. Ha úgy érzed, hogy eleged volt abból ami van, akár csak azért, mert nem rettentően fostos csak közepesen sz@r, akkor jött el az ideje, hogy szépen seggbe rúgod magad és kipróbálsz valami újat.

Hogy mi legyen az a valami? Ülj le ábrándozni és képzelj el valamit, amiről úgy gondolod, hogy de szuper lenne, de nekem sose jönne össze. Na, ezt tűzd ki célnak. Valószínűleg vannak mások is, akik ezt a célt elérték. Valószínűleg csak abban különböznek tőled, hogy ők el merték kezdeni.

Az meg nettó baromság, hogy nem mész egyetemre, mert hátha valamikor a távoli jövőben jobban jönnél ki, ha nem mentél volna. Egyetemre egy esetben nem éri meg menni: ha csak a papírért mész és tudod, hogy a szakma nem érdekel. Különben meg hajrá. 50 évesen már hiába akarsz majd gépész lenni.

A szüleid véleményét meg lehet hallgatni és meg lehet fontolni, hogy ez mennyire a te érdeked vagy mennyire csak a saját félelmeiket nyomatják rád. Igazából sok közük nincs ahhoz, hogy te mit csinálsz szívesen.

Ami pedig a barátokat illeti, lerí rólad, hogy nem boldogulsz nélkülük. Depizel és alkoholizálsz, elárulom, így nem leszel jobb a kommunikációban. Hogy kell haverkodni? Mész a kollégákkal, ha beülnek valahová sörözni. Elmész egy suliba/szakkörbe/akármibe és eljársz a közös programokra. Nem azért, mert életed legjobb programja vagy mert kifejezetten érdekelnek ott mások, hanem mert így van lehetőséged ismerkedni és egy-két olyan emberrel is összefuthatsz, akivel egy húron pendültök.

Remélem kicsit legalább segítettem, sok sikert!

"Mit tanácsoltok?

- Olvass sokat pszichológia témában, tanuld meg kiválasztani a jó könyveket. Az alkoholt AZONNAL hagyd abba. Brutálisan nagy negatívot tud adni, az érzelmeid szétcseszi teljesen, depresszióba visz, miközben úgy érzed segít. Nézz yt videókat is pszichológiában arról amiket érzel.

Tényleg ennyire esetlen vagyok?"

- Nem. Senki nem esetlen, és senki nem ügyes. Mindenki a képességei és a környezete szerint teljesít. Nem számít ki milyen, csak az, hogy fejlődik. Te is fejlődsz valójában, a mostani stagnálásod mögött tömörül az energia, és ki fog robbanni, mert bele fogsz őrülni hogy ugyanott vagy.

Feladjam az életem vagy se?"

- Miért, ha rengeteg mindent tehetnél még, és rengeteg dolog történhet veled?

Ha nem, akkor mivel kezdjem a változtatást?

- Olvasással. Nem tudod hol indulj a változásban, mert nem ismered a "pályát", hogy hogy kell ezt játszani. Infót kellene gyűjtened hogy hogy működik az elme, az érzelmek, a tudat. Neurolingvisztikus programozásról is olvashatsz. Az a leghasznosabb abban hogy gyakorlatban azonnal megváltoztasd a tudatállapotaidat. Kezdj el meditálni alkohol helyett.

Hogy lehet kihúzni a gödörből az önbizalmat?"

- Csak azt akarod kihúzni a gödörből, ami lent van. Ne akard kihúzni sehonnan, és akkor nem lesz gödörben. Elmagyarázom ennek az értelmét amit írtam. Te már most is abban az állapotban vagy, ahol önbizalmad van, csak nem döntöttél úgy hogy azt éld meg.

Hmm, ezt nehéz lesz elmagyarázni ha így írok, túl magas szemszögekből látom ezeket.

"Sok mindent szeretne az ember elérni az életben, de sok mindenről le is kell mondania, mert tudnia kell, hogy hol a határ, ameddig a képességét tudja húzni."

Részben egyetértek, de szerintem a legtöbb ember jóval alacsonyabbra lő annál, mint amit el tudna érni. Ráadásul ha meg sem próbálsz valamit, sosem fogod tudni, hogy hol van a határ.

Tegyük fel, hogy meg akarod mászni az Everestet. Sikerülne? Esélyes, hogy nem, mert nincs hozzá erőnléted, se tapasztalatod. Ha rászánsz x évet és minden héten megmászol egy kisebb csúcsot, akkor utána már menne? Sokkal valószínűbb. Persze lehet mondani, hogy túl sok idő, túl fárasztó és unalmas. Lehet, de a végére megvan, amit akartál.

Ezt egyébként úgy írom, hogy szintén kettes voltam matekból és mérnöki szakra mentem. Úgy adtam be, hogy ha fél év múlva ki is vágnak, legalább megpróbálom. Igazad van, hatalmas szívás volt, de elvégeztem és életem egyik legjobb döntése volt.

A barátkozáshoz csak annyit, hogy elismerem, nehéz megtalálni az azonos érdeklődésű embereket, de érdemes rá időt szánni. Az pedig nem gáz, ha nem beszélsz sokat, a szószátyárok sokkal idegesítőbbek.