Csak szerintem volt ez túlzás?
Volt annó egy srác középiskolában, akire az utolsó 2 évben nagyon sokan rászálltak az osztályból, amikor kiderült, hogy egyetemre akar menni (szakközép volt, Ő volt az első az iskolából, aki egyetemre ment akkor), a tanárok is gúnyolták, minden nap elmondták neki, hogy felesleges jelentkeznie, úgy sem fogják felvenni, szándékosan rosszabb jegyeket kapott amikor feleltették, őt feleltették a legtöbbször.
Végül érettségi után felvették, és 15 évig nem hallottunk róla, nem jött el osztálytalálkozókra, a meghívást sem fogadta el.
Múlt héten volt a 15. osztálytalálkozónk, ahova eljött, és mint kiderült 2 diplomája van már, és gazdasági igazgató egy multinál.
Amikor bejött akkor a tanárokat és minket is nagyon durván leosztott, hogy "reméli emlékeztek arra, hogy mennyi fájdalmat és nehézséget okoztunk neki, hogy minden napját tönkre tettük azzal, hogy minden nap ellene voltunk, pedig Ő nem csinált semmit, csak tovább szeretett volna tanulni, és most Ő az aki sikeres és örökké hálás lesz azért amiért nem hallgatott ránk, mert benne sokkal több volt, mint bennünk összesen"
Illetve mondott még cifrábbakat is csak nem emlékszem.
Nem durva ez egy kicsit? 15 éve volt, fiatalok voltunk, tudatlanok, kamaszok.
+ Ha ennyire sikeres lenne nem dicsekedne vele.
Oké hogy akkor taknyos kölykök voltatok és most ezzel takarózol, de az extragáz hogy most felnőtt fejjel is ugyanolyan értelmi szinten vagytok még mindig. (Mellesleg pont ezért nem vittétek semmire, ellentétben vele.)
Ha egy minimális intelligenciátok lenne, most annyit mondtatok volna, hogy "igazad van, az élet téged igazolt, ne haragudj hogy pokollá tettük a tinikorodat."
18, ez így van.
És ezt a megkeseredést ti okoztátok.
Persze, az az ő hibája, hogy 15 év alatt képtelen ovlt lezárni, de attól még ennek a megkeseredésnek az okozói ti voltatok.
Konkrétan tönkretettétek egy ember tinikorát. Amikor ti úgy emlékeztek vissza, hogy "emlékeztek milyen jó volt akkoriban?" ő úgy emlékszik vissza, hogy "örülök, hogy túléltem, gyűlöltem minden napját".
A legszebb éveket vettétek el tőle. És ezt tényleg baromi nehéz feldolgozni, hiszen az ilyet képtelenség pótolni.
DE
Amellett, hogy teljesen megértem az érzéseit, valóban nem túl érett magatartás ez. Persze aztán lehet, hogy ő 15 év után most végre megenyhült és már nem kívánja a kva anyátokat. Reméljük így van. Ha nincs, akkor értelmetlen kirohanás volt a részéről.
"Lehetsz bármennyire sikeres, vagy lehet bármennyire sok pénzed, ha olyan megkeseredett vagy, mint Ő, hogy csak azért elmész egy osztálytalálkozóra, hogy dicsekedj és másoknak beszólsz, akkor boldog életed soha nem lesz, kereshetsz bármennyit, és lehetsz bármekkora vezető."
A legszánalmasabb, hogy neked még mindig nem esett le, hogy ti tettétek ilyenné az ostobaságotokkal 🤦♀️ Ha valakit folyamatosan bántanak, az egy életre nyomot hagy a lelkén.
Teljesen igaza van.
Egy rakás kis telepi proli korcs és az elcseszett életű lúzer tanáraik. Megérdemeltétek.
Én mondjuk annyira utálom a volt osztálytársaimat, hogy egy percet nem pazarolnék rájuk, nem rontanám el a napomat azzal, hogy látnom kelljen a pofájukat.
"+ Ha ennyire sikeres lenne nem dicsekedne vele."
Ha nem lenne sikeres, oda se ment volna. 15 év után akkor ment el, amikor már szemberöhöghetett titeket.
"Lehetsz bármennyire sikeres, vagy lehet bármennyire sok pénzed, ha olyan megkeseredett vagy, mint Ő, hogy csak azért elmész egy osztálytalálkozóra, hogy dicsekedj és másoknak beszólsz, akkor boldog életed soha nem lesz, kereshetsz bármennyit, és lehetsz bármekkora vezető."
Ritka egy hülye állatfajta vagy te, kérdező. Szegény srác, nem is értem, hogy került ennyi fogyatékos gyökér közé.
Nem durva.
Az, hogy kamasz vagy, nem mentség arra, hogy szemétként viselkedj.
Egyáltalán nem volt túlzás, egyedül az a probléma, hogy ezt nem most kellett volna melépni, hanem 15 éve kellett volna fellépni a verbális bántalmazások ellen.
Ahelyett, hogy te is a kezeidet mosnád, inkább magadba kéne nézned. Attól, hogy 15 éve volt, még nem lesz semmis az akkori viselkedésed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!