Csak szerintem volt ez túlzás?
Volt annó egy srác középiskolában, akire az utolsó 2 évben nagyon sokan rászálltak az osztályból, amikor kiderült, hogy egyetemre akar menni (szakközép volt, Ő volt az első az iskolából, aki egyetemre ment akkor), a tanárok is gúnyolták, minden nap elmondták neki, hogy felesleges jelentkeznie, úgy sem fogják felvenni, szándékosan rosszabb jegyeket kapott amikor feleltették, őt feleltették a legtöbbször.
Végül érettségi után felvették, és 15 évig nem hallottunk róla, nem jött el osztálytalálkozókra, a meghívást sem fogadta el.
Múlt héten volt a 15. osztálytalálkozónk, ahova eljött, és mint kiderült 2 diplomája van már, és gazdasági igazgató egy multinál.
Amikor bejött akkor a tanárokat és minket is nagyon durván leosztott, hogy "reméli emlékeztek arra, hogy mennyi fájdalmat és nehézséget okoztunk neki, hogy minden napját tönkre tettük azzal, hogy minden nap ellene voltunk, pedig Ő nem csinált semmit, csak tovább szeretett volna tanulni, és most Ő az aki sikeres és örökké hálás lesz azért amiért nem hallgatott ránk, mert benne sokkal több volt, mint bennünk összesen"
Illetve mondott még cifrábbakat is csak nem emlékszem.
Nem durva ez egy kicsit? 15 éve volt, fiatalok voltunk, tudatlanok, kamaszok.
+ Ha ennyire sikeres lenne nem dicsekedne vele.
Hiába van neki most jó élete, ha megfosztottátok egy dologtól: hogy a középiskolai éveire ugyanolyan kellemes érzésekkel emlékezzen vissza, ahogyan ti teszitek. Nem kell a múltban élni, de az sem kellemes, amikor el kell zárkóznod a múlttól, mert nem tudod felidézni keserű szájíz nélkül.
Azt sem tudni, ti konkrétan milyen lelkisebeket okoztatok neki. Milyen fóbiák alakultak ki a bántalmazások hatására, továbbá neki hány évet kellett a pszichológussal dolgoznia azon, hogy feldolgozza mindazt, amit általatok elszenvedett. Ezeket az éveket sem fogja visszakapni.
Nem ugyanaz egy egyszeri incidenst feldolgozni és elengedni, mint több évnyi bántalmazást, amikor minden napod egy pokol volt - és, h el is engeded, fel is dolgozod, még a későbbiekben is hatással lesz rád.
Neki ez most kellett. Kellett, hogy ezt lezárhassa magában.
Középiskolában én vandálkodtam, nem mások lelkébe tiportam.
Most kiosztott titeket, lezárta ezt az ügyet, nem kell aggódnód, soha többé nem fogtok hallani róla. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!