Csak én látom úgy, hogy a férfiak le vannak maradva a nőkhöz képest sok téren?

Nekem nőként főleg férfi barátaim vannak és azokra támaszkodom jobban, OKKAL.

Sok dologban klasszak a nők, masszívan jobban odafigyelnek magukra és erősebb önkritikát nevelt beléjük a társadalom. De emberi kapcsolatok és racionális döntések terén nagyon magányosnak éreztem magam, mikor csak nők vettek körül. Jóformán féltem, mi lesz a következő pletyka tárgya, ki fog rám ok nélkül megsértődni és bosszúhadjáratot indítani, kiben csalódok már megint. Heteroszexuális vagyok, így értelemszerűen férfiakkal randizom, csalódtam már bennük is, de hogy egy barátságom nem volt őszinte a nőkkel (és nem miattam), az fix. Szóval ahelyett, hogy versenyt rendeznétek az utolsó pár kromoszómátokból, embereljétek meg magatokat és legyetek faszacsajok a többi csaj szemében is, egy sértődékeny szarkavaró helyett. Köszi ❤️

Hmm. Érdekes. Miért baj az ha valaki a huszas évei végén otthon él? Magamból kiindulva én a huszas éveim közepén járok és azért élek otthon mert nincs kedvem kidobni 150 ezret az albérletre. Amit albiba raknék az konkrétan a levegőbe menne. Felesleges. Inkább gyűjtök, tanulok, dolgozok és olyan 5 éven belül veszek egy saját lakást ami a sajátom. Szerintem ha valaki ilyen korban otthon él és anyagilag támogatja a szüleit abban nincs semmi rossz.

Én azt vettem észre, hogy a nők kezdenek átesni a ló túloldalára. Főleg a huszas éveikben járók. Azt hiszik övék a világ, bármit megtehetnek, bárkin átgázolhatnak mert ők nők és nekik mindent szabad.

Tipikus példája annak, hogy valaki hosszú ideig tartó elnyomás után hatalmat kap és azt hiszi bármit megtehet.

Elolvastam, de nagyon nem érzem úgy, hogy erőfeszitést kéne adnom a válaszadásra, de mégis. Rám egyáltalán nem jellemző, de fordított esélybe én is tapasztaltam már ezt.

23/f

A kérdés nem ennyire fekete meg fehér.

Én nőként a 30-as éveim legelején költöztem el a szüleimtől, mert nem akartam albérletet fizetni, és saját lakásra gyűjtöttem. Igaz, ez még akkor volt, amikor még volt lakáskasszára állami támogatás és tisztességes munkával össze lehetett spórolni egy lakásra valót akkor is, ha nem örököltél, és nem támogattak meg nagyon a szüleid, nekem ilyen háttértámogatásom nem volt, amennyivel akkor segíteni tudtak (és öcsém is kapott utána ugyanannyit), az ma semmire sem lenne elég. Ez egy kicsit elkeserítő, ha azt nézzük, hogy 2015-ben vettem lakást.

Az, hogy ki mennyire talpraesett vagy éppen életképtelen, nagyban függ a neveltetésétől, és hogy azt hogyan élte meg. Nagyon nem mindegy, hogy mindig küzdened kellett, vagy támogatták az előmeneteledet, vagy mindig kinyalták a feneked és csecsemőként kezelnek még felnőttként is, vagy éppen bántalmazó családól származol, és más elnyomásából van önbizalmad... stb. Nagyon sok a sérült felnőtt, nagyon sok a rossz családi minta.

Kérdező, mennyi visszautasítás, átverés következménye ez a regény?

Elhiszem, hogy nagyon gyűlölöd a férfiakat, hidd el, mi meg a feminista, nősoviniszta, magadfajta nőket.

Neked pszichológusra van szükséged, ha úgy tekintesz a férfiakra, mint valami leküzdendő akadályra.

Süt belőled az undor a férfiak iránt "csak azért, mert farokkal a lába között született", vagy mert leszbikus vagy, vagy rengeteg csalódás, trauma ért.

Azért mert világgá kürtölöd a férfigyűlöletedet, feminácizmusodat, nem lesz jobb neked.

23F-ként mondom úgy hogy szinte semmi sem igaz se rám se a közeli baráti körömre, volt a regényedben ami jogos.

Sok huszonéves él otthon a szüleivel mert nincs ötvenmillió forintja ingatlanra, a nőknek meg ott a lehetőség hogy egy pénzesebb idősebb pasihoz költöznek akinek 10 évnyi előnye van - probléma megoldva.

Tényleg fenyegetve érezzük magunkat az ambiciózus, sikeres nőktől, mert számtalan példát látunk arra hogy az ilyen erős, girlpower csajok 15 év házasság után otthagyják a férjüket, viszik a közös vagyont, ingatlant, autót, gyerekeket, akikre pluszban gyerektartást is kell fizetnie szerencsétlennek hogy hetente egyszer láthassa őket. Általában már az első veszekedésnél kiderül, hogy ilyen nővel van-e dolgunk és gyáva módon inkább nem csesszük el vele az életünket.

Szintén jogos a jellemtelenség, önállótlanság, sekélyes személyiség, nihil életmód az emberekre manapság (meg valószínűleg régen is az volt), de modern problémaként megemlíteném az életvitelszerű kóros elhízást és közösségi médiától való függést. Meg azt is hogy mindkét nemre ugyanúgy igaz.