Hány éves korodban gondolkodtál el azon, hogy valójában életednek semmi értelme nincsen?

Ezen agyalok mindig, és ezért kell célokat találni, amiért küzdesz.

Alapból nincs értelme, ezt mindig is tudtam, már 10 évesen is. Én magam adok értelmet neki, azt csinálom, amit szeretek, kizárom a sok baromságot, amiknek az átlag ember ki van téve és ennyi. Csak magammal foglalkozok köbö.

Én is ezen gondolkodom 31 évesen, felesleges élni. A céloknak sincs semmi értelme, mert meghalsz és itt hagysz mindent...gyűjtögeted az élményeket, emlékeket, mire mész vele? Viszed majd a sírodba, semmi értelme nem lesz, ott nem tudsz emlékezni és amúgy is meghalsz egyszer, teljesen mindegy, hogy milyen intenzitással éled az életed. Az pedig kinek számít, hogy a halálod után, majd megmondja a sok okos, hogy ez a figura, tényleg milyen sokat élt-senkinek nem számít. Egyszerűen nincs értelme.

Valamikor felsős koromban általánosban. Mindenki jött a nagy életcél dumákkal, meg mindenki hú de különleges akart lenni körülöttem én meg csak azt éreztem, hogy egyszer úgyis mindenki meghal és az emberek többségére senki nem fog emlékezni egy idő után. Azóta is az az életfilozófiám, hogy valójában mindannyian jelentéktelenek vagyunk egy szűk kört leszámítva, ami kinek a családja, kinek a munkahelye stb. de ezt nem tartom rossznak, sőt. Szerintem sokkal jobb egy magasztos nagy cél kergetése helyett a lehető legjobbá tenni a saját életünket addig amíg az tart, hiszen ez az egy van belőle és amúgy sem mi kértük, hogy megszülessünk.

Kamasz-, vagy fiatal felnőttkorban mindenki legalább egyszer elgondolkodik ezen.

Tizenhat...

16 éves koromtól bőven 21 éves koromig szinte mindennap. Aztán jobb lett, néha még eszembe jut.

Idén. 26F

Szerintem ilyen 8-9.