Van olyan akinek a iskolás időszaka volt élete legrosszabb időszaka?

Érdekes ezt olvasni.

Nekem meg gazdagok voltak a szüleim, ezért csúfoltak egész általános iskolában.

Úgy látszik, a gyerekek mindenkit csúfolnak, akik egy kicsit mások.

Nekem eléggé ráment amúgy az életem. A sok szekálás miatt kizárólag az erőszak érdekelt, ezzel kezdtem el foglalkozni, kickbox edző lettem, közben ketrecharcot sportoltam, versenyekre is jártam, szép eredményekkel.

Aztán egyszer, egy versenyen eltört az alkarom az első menetben. Nem érdekelt, szerettem a fájdalmat, végignyomtam még 4 menetet, az ötödikben már nem tudtam mozgatni a bal karomat, de sikerült ledöntenem az ellenfelet a padlóra a vállammal/gáncssal, és a jobb kezemmel addig ütöttem amíg a bíró leállított.

Ekkor jöttem rá, hogy mi ez a hiperagresszió, még mindig a gyerekkori sérelmeket akarom kompenzálni.

Egy csapásra elmúlt a késztetés.

Vége a versenysportnak, legszívesebben kertészkedek szabadidőmben.

Sok embernek szerintem. A gyerekek/tinik még nem érzik a súlyát a tetteiknek, szavaiknak, nem látják a következményeket.

Jobb esetben felnőttként ezek már tiszták.

Nekem a középsuli.

Nagyon furcsa emberekkel voltam egy osztályban, teljesen végletek voltak.

Mindig volt akikkel elvoltam, de tudtam, hogy egyik sem lesz olyan, hogy középsuli után is nagyon tartani szeretném a kapcsolatot, és így is lett, egyszerűen annyira más irányba szerettem volna terelni az életemet, hogy ilyen emberek nem fértek bele.

Azóta is lassan 30 hoz közel egy szűz banda akik nagyon ki sem szeretnének mozdulni jó mamahotelban kockulni. Meg leépülni a csajhiánytól ami 100% ban az ő hibájuk, mert a kisszobából nem lehet ismerkedni... Számomra ez nem volt élet.