Hogy lehet megkülönböztetni az INFP, az ISFP és az ENFP személyiségtípusokat?
Erre a háromra sikerült leszűkítenem a személyiségtípusomat.
Azt gondolnám, hogy INFP vagyok, néhány teszten ez is jött ki, de nem vagyok teljesen biztos benne. Gyerekként nem voltam visszafogott, sok barátom volt, hangos voltam, inkább később lettem kicsit zárkózottabb, visszafogottabb. Ezért gondolom, hogy talán mégis extrovertált vagyok, és akkor ENFP. Másrészt viszont nem igazán érzem, hogy az ENFP rám illene.
Az ISFP is szóba jöhet, mert szerettem rajzolni, zenélni, de igazán semmihez sincs tehetségem, vagy inkább csak lusta vagyok vele rendesen foglalkozni.
Az INFP-re azért gondolok, mert elég romantikus alkat vagyok. Szeretem a művészetet, amiben egyszerre fontos, hogy szép is legyen, de szóljon is valamiről. Szeretek egyedül kóborolni városokban. Nem szeretek másokhoz alkalmazkodni. Általában szívesebben töltöm egyedül az időmet. Olvasni mondjuk nem szoktam annyira, de ennek lehet, hogy az az oka, hogy mással töltöm el az időmet.
Remélem, valaki tud segíteni, hogy kiderítsem a típusomat.
12es a cikk írojának fingja nincs az MBTI modellről.
Sok MBTI-t kritizálo cikk nem lep tul a tesztek megbizhatosaganak kritizálásán.
A kérdező is azert irta ki a kérdest mert a teszt megbizhatatlan.
Tajékkzodj legalabb ha mar ilyen lelkesen trollkodsz.
Igen, nem megbízható, mivel nem pszichológusok készítették, általánosításokra alapul, "fekete-fehér nézőpont", átmenet nincs.
Sajnos a sok haszontalan dologgal együtt ez is begyűrűzött hozzánk.
Tényszerűen nem igaz, hogy fekete-fehér lenne.
Az MBTI-t Jung lélektani tipusok cimű müvén alapul. Ahogy az intro es extroverzi is, azt pedig azota génekhez is tudjak kötni. Ahogy a Jungi tipusok is beazonosithatok agyi EEG-vel és testbeszédből is.
Jung pedig a paciensei megfigyelésevel alakitotta ki az elkepzeléseit.
Teljesen irreveláns hogy a tesztek mennyire jók vagy nem a tipusok létezese szemopontjabol. Nagyon ugy néz ki hogy a tipusok objektiven léteznek.
Aki a tesztek hiteletelenségét hozza ellenervnek, az csak azt árulja el, hogy azt se tudja miről beszél.
Attol nem lesz igazad hogy ismételgeted ugyanazt.
Egyébként érvelesi hiba tekintélyre hivatkozni.
Nem attol lesz egy modell igaz vagy hibas hogy a mefelelő papirokkal rendelkező emberek hoztak létre vagy nem.
Nem mazsoláztak össze semmit. Jung lélelktani tipusok cimű müvén alapul ahogy mondtam. Jungnak megvoltak a megfelelő papirja ha ezen múlik.
Ebben a konyvben leir 8 alaptipust:
Introvertalt érzékelő
Extrovertált érzékelő
Introvertált intuitiv
Extrovertált intuitiv
Introvertált gondolkodo
Extrovertalt gondolkodo
Introvertált érző
Extrovertált érző
Azt is leirja hogy ha a fő kognitiv funkcio észlelő(érzékelés, inzuicio), akkor a seged funkció döntéshozo(érzes, gondolkodás.
Tehát egy introvertált érző segéd funkcioja vagy extrovertált érzékeles(ISFP),vagy extrovertált intuicio(INFP)
Ahhoz hogy érdemi kritikat fogalmazon meg valaki, ahhoz minnimálisan ismerni kellene ezeket, hogy mitől introvertált erző valaki. Mert nem az erzelmes introvertált embereket jelenti és extrovertált embernek is lehet introvertált erzese.
Abban a cikkben amit hoztál szó se volt ilyesmiről.
Hogy lehet ugy kritizálni valamit, hogy nem is ismeri?
Attol hogy összetákolt tesztek alkalmatlanok a jungi tipusok méresere, nem jelenti hogy azok nem léteznek.
Es nem hasra ütésre írta le ezeket Jung, hanem a megfigyelesei alapján
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!