Mitől lehet hogy a szüleim, családom, és azok az ismerősök akik a családomon keresztül ismertek meg, azt gondolják hogy életképtelen, kisgyerek vagyok még?

Akiket úgy ismertem meg, hogy családom által, mindig úgy viselkednek velem mint egy gyerekkel, pedig itt vagyok 22 évesen.

A családom is kislánynak néz, nem értem miért, mikor teljesen felnőttként élem a mindennapjaim: takarítok, főzök, mindent magamnak szervezek-intézek, ennek ellenére a családom úgy tekint rám, mint aki el se tudja látni magát.

Idegenek, kollégáim nem néznek esetlennek.

Ráadásul tudják, hogy pl.szoktam főzni magamnak, éhen nem halok. Tudják, hogy takarítok. Néha idegesít, mert apum is ma mondta hogy, mivel még nem voltam bárányhimlős, majd "nagykorodban leszel", én meg elgondolkoztam, hogy dehát 22 vagyok.

A nagymamám van hogy pánikol, túlreagál dolgokat, fogalmam sincs hogy miért. Hiába viselkedek felnőttként, nem értem.

Dolgozom is, ott sem tekintenek rám úgy mint egy kislányra.