Ha egy full optimista és egy full pesszimista embert összeeresztenénk 1 hónap erejéig, mi történne?

Velem történt, nem is egyszer.

Azt vettem észre, hogy egy ronccsá kezdtem válni a full pesszimista társam mellett, hiszen minden cselekedetemben azt látta, hogy támadok, pedig nem is ez volt a szándékom vagy úgy kiforgatta a szavaimat, hogy néha már én is azt hittem, sértő dolgot mondtam, pedig nem is, aztán magyarázkodhattam. Vagy eltökélt szándéka volt, hogy lerángat az érzelmi állapotára és azon szorgoskodott, hogy elhigyjem, kevesebb vagyok, mint mások, az optimizmusomat pedig színtiszta naivságnak nevezték, hogy én is pesszimista legyek.

Volt akinek kerültem a társaságát, mert stresszeltem, hogy el fogja szívni az energiámat.

Volt akitől meg rettegtem és minden mondatomat tízszer átgondoltam, mielőtt kimondtam, hogy biztos ne legyen baj, minden cselekedetemet ötször átgondoltam, hogy ne legyen baj, aztán ha így is baj lett, önmagamat ostoroztam.

Amikor kikerültek az életemből, fellélegeztem.

Valahogy most kerülöm őket, a régebbi tapasztalataimból már kiszűröm ki az akitől el kell magam határolni vagy takaréklángon tartani a kapcsolatot, nem csak azért, mert féltem a rózsaszín világomat, hanem, mert megvannak a saját problémáim és kell hozzá energia, hogy szembenézzük velük, vagy a saját energiám vagy az energia amivel feltöltöttek cserébe azért az energiáért amit én adtam át.

5.

Kérd meg valamelyik felnőttet, hogy magyarázza meg neked Döncike, ha nem érted!

Döncike milyen ideges lett, hogy az egészből csak a Döncikét értette meg.

Nagyon úgy tűnik az IQ-ja alapján, hogy a suliban ismét bukni fog...

(Pedig a szakmunkásképzőkben igen elnézőek szoktak lenni a tanárok.)