Egyetemisták, hogyan dolgoztátok fel a csúszást?

Ha ezt a félévet befejezem, akkor már csak a szakdolgozatom lesz hátra és így összesen 1,5 év csúszással fogok végezni. A szakom három éves és egyébként nem is kimondottan nehéz, nem annyira jellemző a csúszás. Én is inkább "csak" magánéleti okokból csúsztam, a távoktatás nagyon rossz hatással volt a mentális egészségemre és ebből még mindig nem sikerült teljesen kilábalnom. Valamikor egész jól érzem magam, míg máskor semmi motivációm nincsen, kimerült vagyok, átalszom az egész napot, sírok, szorongok stb., szóval elég változó a hangulatom és így a teljesítményem is.

Annak ellenére, hogy tudom a csúszás okát, nagyon rosszul érzem magam miatta. Szégyellem. Bánt a tudat, hogy mennyi időt elveszítek így az életemből és normális esetben már mennyivel előrébb tarthatnék. Csomó tervem volt (leginkább tanulás terén, mert szerettem volna mesterre menni, tudományos tevékenységet vállalni, külföldön tanulni), de így ezeket is el kell halasztanom és a kudarcok miatt már egyre kevesebb önbizalmam van ezen a téren is. Sokat gondolkozom azon, hogy talán nem is nekem való ez a terület, nem vagyok elég jó, nem vagyok egyetemre való stb., de mindig arra lyukadok ki, hogy ez érdekel és nincs is nagyon más lehetőségem. A családom támogat, de néha tőlük is kapok negatív megjegyzéseket és úgy érzem ők is csalódtak bennem. Szociális életem pedig gyakorlatilag nincsen, párkapcsolatom sosem volt, a barátaim pedig lemorzsolódtak az évek során. Úgy érzem kiégtem, mindig csak az egyetemmel foglalkozom, sokat vagyok egyedül, nem tudok kikapcsolódni, sok kudarc ért mostanában stb. és már belefáradtam, egyre nehezebb.

Mindenképpen szeretném befejezni az egyetemet, de most megint elszontyolodtam emiatt. Félek, hogy esetleg megint nem sikerül és nem tudom, hogy mit tegyek, min és hogyan próbáljak meg változtatni, mi segíthetne a tanulásban és hogyan használjam ki ezt az időt, hogy ne vesszen teljesen kárba. Gondolkozom nyelvtanfolyamon vagy diákmunkán, de már olyan kevés önbizalmam van, hogy erre sem érzem magam alkalmasnak. Viszont tudom, hogy azt sem bírnám, ha csak a szakdolgozatra koncentrálnék és otthon ücsörögnék a könyvek felett egymagamban.