Mit gondoltok, hol a határ az áldozathibáztatás és az egyéni felelősség között?

Arra kell itt figyelni, hogy ne felmentésül szolgáljon az áldozat viselkedése az elkövetett tettre vonatkozóan.

Szóval persze igaz, hogyha elhagyja akkor nem történik meg vele. De ez nem jelenti azt, hogy ettől rendben van, hogy megtették vele. Szóval ez nem teszi kisebbé az elkövető bűnét.

#2 szerintem ez a felelősség sző elég necces, mert általában arra szokták mondani, akit mondjuk törvény elé lehet vinni, hogy feleljen. És ebben az értelemben ő nem felelős. Az elkövető ítélhető el ő nem.

De abban az értelemben meg igen, hogy ha nem ezt teszi(nem marad vele pl), akkor nem ez történik. Én inkább kerülném itt a felelősség szót.

Amúgy szerintem ilyen megerőszakolós dolgokban neccesebb a dolog szerintem. És ott szerintem az is a tétje a dolgoknak, hogy ahogy beszélünk róla az kicsit norma teremtő is. Szóval maga az, hogy hogyan elemezzük ezt, hogy írjuk le, az elmondja azt is, hogy mi az amit még lehet és mit nem.

Szóval ha azt mondjuk, hogy rohadt szexin öltözködött és ez oka annak hogy megerőszakolták, azzal nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy azt írjuk le, hogy aki így öltözik ott érthető, ha ez megtörténik vele, szóval valaki egy ilyen helyzetben érezheti úgy, hogy itt ez kicsit ok, ha nem bír magával.

Az a baj, hogy aki ilyen bántalmazó kapcsolatba belemegy, az vagy alapból hasonló családba született, szóval nincs előtte normális minta, nem tudja elképzelni másképp. Vagy pedig annyira jól csinálja a bántalmazó, hogy szépen folyamatosan szűkíti be a nőt, szóval pl. most még csak kicsit féltékenykedik, aztán majd nagyon, megy a pszichoterror, hogy ha szeretsz, akkor velem vagy mindig, aztán már konkrétan el is tiltja a barátoktól, családtól a nőt, és ha minden kapcsolat megszűnik, csak akkor kezdődik a fizikai bántalmazás, amikor már nem tud kihez fordulni a bántalmazott, ráadásul addigra valószínűleganyagi függőség is van.

Hatalmas irodalma van ennek, ha egyszer belekerült ebbe egy nő (de akár férfi is lehet ilyen helyzetben, csak ugye az ritkább), akkor nagyon nehéz kijönnie belőle.

Szóval szerintem igen, van egyéni felelősség, de az nagyjából kimerül abban, hogy szakember segítségét kérje az áldozat, mert egyedül szinte lehetetlen kimászni onnan.

Egy bántalmazó kapcsolatnak megvan a maga dinamikája.Egy sem úgy indul, hogy összeverik a nőt az első randin.Ez szép fokozatosan alakul ki.Amikor az áldozat már nem tud kilépni a kapcsolatból, mert mondjuk az anyagiak, gyerekek összekötik őket, akkor indul be igazán a bántalmazás.Addigra az áldozat már teljesen ki van idegileg, önbizalma és önbecsülése tönkretéve.Emellett mivel valós segítséget még a hatóságoktól sem kapnak, így könnyen sakkban tarthatóak azzal, ha bántalmazó ezt mondja:

"Ha elhagysz, megkereslek és megöllek."

"Ha elhagysz, kiírtom a családodat."

"Ha elhagysz, megölöm a gyerekeket." stb

És az a probléma, hogy ez sok esetben nem is csak üres fenyegetőzés, számtalan példa van rá.Így én nem jelentém ki, hogy az áldozat tehet a helyzetéről.

Olyan esetben tartom jogosnak az áldozat felelősségét, ahol bizonyos íratlan szabályokat betartva az áldozat elkerülhette volna esetleg a támadást(de ezzel sem az agresszort mentem fel a tette alól).

Pl. nem kifejezetten jó ötlet éjszaka egyedül sétálgatni egy város legrosszabb környékén hivalkodó, drága ékszereket viselve, esetleg pénzt számolgatni az utcán, vagy verbálisan addig provokálni, amíg összeveri egy csapat részeg.

Ugye itt felmerül az is, hogy mit tehetett volna másként az áldozat a saját épsége érdekében, de ettől a felelősség még a támadóé.

Az egyetlen szituáció amikor hiszek az egyéni felelősségben az az, amikor az áldozat beszámítható, és kifejezetten kéri, hogy bántsák.

Bár belegondolva még akkor sem....

Nem hiszem hogy érdemes egyáltalán megközelíteni erről az oldalról a bántalmazás témáját.

100%ban az agresszor a hibás, márpedig az emberek hajlamosak ezt elfelejteni.

Azt találom ebben a témában lenyűgözőnek, hogy az emberek mindig a szülőket hibáztatják, ha egy gyerek, vagy tini, vagy akár fiatal felnőtt akármilyen, elég csak simán szerencsétlennek lennie; de a bántalmazás esetében, ami a szülőktől kapott életre szóló csomag, hirtelen elfelejtjük a szülőket, a gyerekkort, az előzményeket.

Aki bántalmazó, az direkt olyat keres, akit el lehet bizonytalanítani. Ha nekem azt mondaná egy férfi, akivel alakul valami, hogy nem vehetek fel szoknyát, vagy át kell festenem a hajam - mert ilyesmikkel kezdik, nem pofonnal -, egy órán át röhögnék, felhívnám a tesóm, hogy mekkora nyomorékkal jöttem össze, és búcsút intenék neki.

De léteznek bizonytalan emberek. Léteznek olyanok, akiknek nem egyértelmű, hogy le kell lépni. Van, akiket más, hasonlóan sérült emberek bizonygatnak, hogy 'egy pofon nem pofon, különben is, tanuld meg, mikor kell befogni'.

Szerinted én ép ésszel fel tudom fogni, hogy lehet olyat gondolni, hogy a férfi szeret, mert virágot hozott, miután úgy elverte a nőt, hogy fél óráig mozdulni sem tudott? Nem, nem tudom átélni ezt. De empatikus vagyok, felismerem, hogy ő az áldozat, neki kell a segítség, és nem próbálok meg még csak kibúvónak látszó magyarázkodásokat sem megengedni annak, aki megver egy másik, nála gyengébb embert.