A nőknél sokszor mi ez a hirtelen összeköltözés?
A környezetemben rengeteg női ismerősömmel történt az, hogy megismertek egy srácot, és egyből összeköltöztek vele. De ilyen 1-2-3 hónap után. Ennek amúgy mi értelme? Nem azért kérdem mert rossz, csak az én szemembe ez furcsa, hisz ennyi idő után még alig ismered a párod. És a legtöbb esetben ez a hirtelen összeköltözés volt az ok, ami miatt nem működött a dolog.
Ráadásul itt 19-23 évesekről beszélünk.
Igen, összeköltözéskor derült ki hogy nem illenek össze. Pl nem takarit, főz, mos, stb
Meg azért is költöztek össze, hogy legyen sokszor szex pl.
Nem feltétlenül kell sok idő ahhoz, hogy tud, működni fog a dolog.
Én is másfél hónap után költöztem össze a párommal, ennek már 6éve és egyszer sem éreztem, hogy elhamarkodott lett volna.
Mert sok nőnek mániája az, hogy nem párkapcsolatot akarnak kialakítani, hanem találni egy játékszert, egy balekot maguknak, amit egyrészt leuralhatnak, másrészt kisajátíthatnak maguknak és borzasztóan élvezik, hogy mondanak valamit és az úgyis lesz. Ebben az egészséges mértéket nem tudják megtalálni és nem élnek vele, hanem visszaélnek.
Ha nem úgy van valami, ahogy ők gondolják, akkor egójukban sértve érzik magukat és megy a balhé, aztán meg a kiengesztelés stb stb. Értelmes ember ilyen nővel nem is kezd, de mivel mindenki hibázik, előfordul, hogy igen, de minél előbb, minél messzebbre menekülni kell az ilyen nőktől.
"a legtöbb esetben ez a hirtelen összeköltözés volt az ok, ami miatt nem működött a dolog"
Ezt honnan veszed? Szerintem sokkal inkább az volt az ok, ami miatt nem működött, hogy nem ismerték egymást eléggé (akkor sem, ha már akárhányszor lefeküdtek egymással előtte). Illetve, ha úgy vesszük, végülis működött: hiszen mindenféle elköteleződési szándék nélkül költöztek össze, gondolom, csak azért, hogy használják egymást, ameddig jólesik - és ez megvolt...
És évekig egymáshoz átjárkálni mi értelme? Komolyan, manapság annyi olyan embert látok, akinek nemhogy megalszik a tej a szájában, meg is rohad, mert nem képes a-ról b-re jutni belátható időn belül. Összeköltözni valakivel, de még el jegyezni valakit sem olyan döntés, amivel tönkreteszed magad, ha egy kicsit is átgondoltad. Nincs jogi vonzata, hacsak nem vagy egy címeres idióta. Mégis annyit vagytok képesek rajta piszmogni 5-10 éveket felnőtt fejjel, hogy szánalmas.
Mi olyan hatalmas döntés abban, hogy összeköltözöl azzal, akivel együtt vagytok? Engem az érdekelne, hogy mi van annak az agyában, aki ezen képes ennyit szüttyögni. Még egy senkivel is vállrándítva költöztem össze egyetemista koromban, hogy olcsóbb legyen a bérleti díj, akkor a saját párommal, akit szeretek, felnőttként hol érdekel engem?
Pont azért költözünk össze, hogy megismerjük egymást rendesen és egymás életének részei legyünk rendesen...
"Mert sok nőnek mániája az, hogy nem párkapcsolatot akarnak kialakítani, hanem találni egy játékszert, egy balekot maguknak"
Kettőn áll a vásár...
"évekig egymáshoz átjárkálni mi értelme?"
Sokkal jobban meg lehet ismerni egymást, sokkal jobban meg lehet tanulni odafigyelni a másikra, rájönni, hogy hogyan szeretné, ha szeretnéd, ha nincs egyből bármikor szex. Próbáld ki, érdemes. Nem tudod, mit veszítesz, ha egyből az ágyba ugrasz mindenkivel.
#5
Büszke lehetsz magadra, de pl az én életem nem átjáróház és nem fogok felesleges energiát arra pazarolni, hogy jobbra-balra mászkáljanak az életemben emberek.
3-as vagyok, le lettem pontozva, de a kérdés fiatal nőkről szól. 19-23 éves nálam nem felnőtt, az még csak "pályakezdő". Nyilván ha 25 vagy 30 felett alakul ki egy párkapcsolat, akkor el tudják dönteni, hogy indokolt-e összeköltözni. De amikor valaki mondjuk 20 évesen megismer valakit és egyből a karjaiba rohan, miközben ő még (főleg) anyagilag a padlón van, hiszen jobb esetben akkor kezd dolgozni valamit, az egy kicsit érdekes. Sokkal kényelmesebb ugyanis más farkával verni a csalánt és élősködni rajta, mintsem saját magát eltartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!