Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Felnőtt férfiként egy munkahel...

Felnőtt férfiként egy munkahelyen sem tudok megmaradni, egyszerűen semmihez nincs kitartásom, egy semmirekellő vagyok. Ezen hogy és mivel tudnék változtatni?

Figyelt kérdés

Idén leszek 25, de még sehol nem tartok az életben. Nincs még érettségim, idén csinálom csak meg, de nem azért, mert dolgoztam volna keményen az eddigi munkahelyeim mind 1-2 naposak voltak, mivel nem bírtam őket.


Az alábbi helyeken dolgoztam: McDonald's, Lidl, Aldi, Burger King.


Szóval a lehető legrosszabb helyeken, de mindegyiket otthagytam pár nap után, mivel nem volt kitartásom ott maradni. És nem ők voltak a szemetek, én voltam mindenhol a hülye, mert jó fogadtatásban részesültem mindenhol, de sehol nem becsültem ezt meg. Volt, ahonnan csak úgy éreztem, hogy itt nem maradok tovább és eljöttem, majd sms-t írtam, hogy bocs, mégse, jelentsenek ki. Ők meg csak nagyon sokára tudtak kijelenteni és az én kis linkeskedésem több adminisztrációval járt, mint haszonnal.


Nagyon szégyellem magam, mivel jó volna legalább részmunkaidőben elhelyezkedni és dolgozni, bevételt termelni és már fiatal sem vagyok, azt se lehet mondani, hogy "majd lesz valahogy". Egy élősködő vagyok, akinek semmilyen ambíciója nem volt soha, mindenhez lusta vagyok és voltam, középiskolában is rengeteg lehetőséget kaptam, hogy időben (20 éves koromig) leérettségizzek, mégsem éltem velük.


Segítsetek kérlek tanácsokkal, hogyan lehet ezt elkezdeni, levakarni magamról a linkeskedést, a dolgozni nem akarást? Pszichológus? Vagy edzés? Semmi ötletem nincs.


2022. jan. 23. 09:10
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
64%
Gondolom elvégezte végül, de már nem tanköteles korában az is fix. Utána én nem foglalkoztam vele és csak érettségi után jó öt évvel tudtam meg, hogy már szalonban dolgozik, amit mostanra átvett az apjától.
2022. máj. 20. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
64%

Arra értettem, hogy hagyd a francba, hogy vergődsz ezeken a melóhelyeken, nekem már volt vagy harminc melóhelyem, azokat is végigszambáztam amikről írtál, mind a kizsákmányolásra mennek.

A szakmáim közül csak kb a fele piacképes de azok is csak tróger munkákra jók, azt bánom a legjobban, hogy nem tanultam meg vállalkozni! Még egy zöldségesbódé is jobb lenne, mint portáskodni.

2022. máj. 20. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 A kérdező kommentje:

Értem, viszont ha szülőtől örökli meg valaki a szalont/praxist stb., az mindig más, mintha nekem kellene bármilyen területen is kikaparnom magamnak a gesztenyét 25 évesen elkezdve. Egyébként tényleg köszi a választ de engem az autószerelés meg ilyesmi abszolút nem érdekel.


Az érettségit mindenképp megcsinálom, aztán majd meglátom... De igen, alkalmazottnak lenni és kihajtani a belem minimálbér közeli összegért az nagyon nem jó.

2022. máj. 21. 16:42
 24/30 anonim ***** válasza:
82%
És az a baj hogy az ilyet veszik fel dolgozni.. és aki meg tényleg dolgozna azt meg le se tojják.
2022. máj. 22. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:

Semmivel nem másabb, mert tudnia kell, ahhoz hogy fentmaradjon!

De azt a tudást semmilyen tanártól nem kapod meg!


Aki nem tudja, az tanítja...

2022. máj. 22. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
64%

"bármilyen területen is kikaparnom magamnak a gesztenyét 25 évesen elkezdve. "


Igen igen, mindenki ezt hiszi az elején.


Majd amikor ott lesznek a dolgok "beárazva" előtted, akkor derül ki mi mennyit ér meg neked.

2022. máj. 22. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 A kérdező kommentje:

Az érettségi pipa, megcsináltam:)


Mostmár szeretnék elhelyezkedni valahol, milyen lehetőségek vannak pályakezdő 25 évesként? :D

2022. jún. 17. 01:08
 28/30 anonim ***** válasza:
64%

Ugyanannyi,mint pályakezdő 20 évesként,csak helyfüggő.

Üdv kérdező!

Remény hal meg utoljára.

Remélem hétfőn alakítok valamit,vannak tervek.

Keresgélj izomból minden oldalon.

2022. jún. 17. 02:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 NTBS ***** válasza:
Gratulálok az érettségihez.
2022. jún. 18. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen :D jó érzés is, hogy végre megvan :D
2022. jún. 18. 23:50
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!