Valaha komoly, magabiztos emberböl a totál ellenkezöje?

8 évvel ezelöttig magabiztos voltam. Amolyan nagymenönek ismert mindenki. Pl simán kikezdtem, flörtöltem a legjobb nökkel is, pedig nem vagyok jóképü, mégis bejöttem nekik. Bárhol be tudtam csajozni. A többi férfi is mindig haverkodott velem. Kb olyan voltam, aki ha valahova bemegy, hangosan köszön, akkor mindenki odanéz, észreveszi. SOHA nem voltam kivagyi vagy bunkó! Egyetemet végeztem, olvasott ember vagyok.

Akkoriban rákos beteg lettem, leépültem, elhagyott a barátnöm, mert azt hitte hamarabb meggyógyulok, a haverok eltüntek, a családtagjaim akik addig nyaliztak nekem, elkezdtek kárörvendve lenézni. Itt a bátyámra, nagybátyámra, unokatestvéreimre gondolok. Most olyan emberré váltam, aki ha elmegy a plázába (ma voltam), zavarban van! Ha bemegyek valahova és köszönök, észre se vesznek az emberek. Nökkel szóba se merek állni. Nem merek megszólalni. Ha a boltban kérni kell valamit alig merek megszólalni, remeg a kezem. Pedig régen simán voltak ilyen csajaim. A betegségemböl kiindulva, évekig nem is nagyon léptem ki a házból, bezárkóztam. Szégyelltem a betegségem és a megváltozott testemet. Pl az utolsó szálig kihullott a hajam ami azóta foltokban nött csak vissza, így inkább leborotválom. Elötte trendi, dús hajam volt, mindig mondták a csajok hogy szeretik. Lefogytam, azóta se megy a sport, nem bírom. Maradtak tünetei a kezeléseknek, gyógyszereket szedel, sokszor szédelgek, hányingerem van, elfáradok.

Van innen valaha visszaút? Tudom hogy nem leszek ugyanaz az ember, de bárcsak jobb lenne a helyzet.