Első generációs értelmiségiként milyen akadályokkal találkoztál, miben érezted nehezebbnek a helyzetedet azokhoz a társaidhoz viszonyítva,akik már nem első generációsok?

Támogattak, de arra nem voltak hajlandóak, hogy eljöjjenek a diplomaosztómra. Inkább én se mentem el, kikértem a hivatalban az oklevelemet... Már általánosban sem foglalkoztak az eredményeimmel, nem akartak szülői értekezletekre se járni, engem szidott le az ofő emiatt. Kisebbségi érzésem van, mert nem állt mögöttem olyan támogató háttér, ahol megtanítottak volna értelmiségi módon kommunikálni, engem sose vittek színházba, Operába, máig begörcsölök az ilyen helyektől.

A kb. 30 fős egyetemi évfolyamon ketten voltunk csak nem diplomás családból. Óriási lemaradást éreztem, nekem egyedül kell mindent megcsinálni, az látszott, amit a többiek megkaptak. Nem is értem el, amennyit kellett volna, mert sok előadásra be se mentem, helyette pénzt kerestem. Ők sorban költöztek már a suli alatt saját lakásba, autóval jártak, nekem máig nincs ez se, az se.

Az a gyerek, aki kibukott a szakunkról, most egy egyetem dékánja. Ennél nem is kell többet mondani.