Mit tesztek olyankor, ha valaki már az első találkozótokon nagyon megnyílik és az egész életét elmeséli nektek, a problémáiról is sokat mesél?
Én ilyen vagyok 😂
Na nem rohanok le senkit, de ha kérdeznék én simán beszélek bármiről. Az életem bármelyik részéről.
Lehet volt hogy én is túlzásba vittem de az ember általában látja ki az akit érdekel a dolog és ki az akit nem
Én nyitott vagyok és ez szinte senkit sem zavart eddig
Sőt
Társkeresés során 2 ilyen csajszival volt dolgom eddig. Az egyik folyamatosan csak a problémáiról beszélt. Ismertük egymást kb. 1 hete mikor elkezdte mondani a családi problémáit és, hogy őt mindenki mennyire utálja, lenézi, kiközösíti stb. Persze utólag kiderült, hogy ez mind hazugság volt és csak figyelmet akart és azt, hogy sajnálják egy kicsit. Nem tudta tartani a száját. Mikor elértünk a 2 hetes ismerettséghez ő már összeköltözésről meg gyerekről beszélt. Jelzem 23 éves hölgyről volt szó. Ekkor jött el az a pont, hogy igyekeztem minnél távolabb kerülni tőle.
A második lány egy fokkal már tűrhetőbb volt, de ő is csak magáról beszélt. Amivel semmi gond nem lett volna ha nem olyan dolgokat oszt meg velem, hogy éppen melyik távoli unokatestvére veszett össze a szüleivel. Tipikusan az a csajszi volt aki imádta ha körülötte forog a világ, nem érdekelte, hogy másokkal mi van csak ő tudja elmondani a kis dolgait. Még olyan részleteket is elmesélt amit én a legközelebbi barátaimnak sem szoktam. Pedig szinte idegen voltam számara. Amikor pedig megjegyeztem, hogy szerintem olyan dolgokat oszt meg amiket nem feltétlen lenne érdemes akkor besértődött, hogy én mekkora szemét vagyok mert ítélkezni merek szinte ismeretlenül. Ilyenkor leesett neki, hogy alig ismerjük egymást, de mikor a problémáiról volt szó akkor hírtelen elfelejtette ezt.
Az ilyen emberek általában magányosak. Nem tudnak kivel beszélgetni, vagy simán csak szeretik ha beszélhetnek magukról. Csak ez nem mindig egészséges. Igyekszem kerülni az ilyen embereket csak sajna egyre több van és folyton megtalálnak :D.
Bevallom, én is ilyen vagyok, nehéz életszakaszban mint a nyitott csapból a víz, úgy folyik belőlem minden, képes vagyok Ádám-Évától kezdve a legféltettebb titkaimon át a tegnapi vacsorámig mindent elmesélni. Ezt örököltem vagy, jobban mondva, eltanultam. Szerencsére nem ez az alap állapot nálam. Ez eltart 1-2 hónapig, utána újra a régi vagyok.
Találkoztam hasonló emberekkel, és magamból kiindulva volt akit megsajnáltam, meghallgattam, elláttam tanácsokkal, később azt vettem észre, hogy minden héten ugyanaz a párbeszéd zajlik le közöttünk. Egy idő után elfáradtam, de nem adtam fel. Egyszer azt találta mondani, ha valaki megsérti, ő kétszer támad vissza. Egyszer azért, hogy visszaadja. Utána azért, hogy egy jó nagyot rúgjon belé. Ez engem megijesztett. Utána elkezdtem félni tőle.
Ha nem problémás emberről beszélünk csak extrovertáltról, ismét magamból indulok ki, általában mindenre nyitott vagyok, kivéve az ezotériát és a politikát. Ezekről szívesen csevegek olyanokkal, akikhez szorosabb szálak fűznek, első találkozásnál ijesztőnek találom azt, aki erről diskurálna.
Amit nem bírok elviselni, ha beszélgetés címszóval a másik monológját kell hallgatnom. Ha próbálom követni őt, megfájdul a fejem, ezért az agyam önvédelemből hamar kikapcsol, de ennek sem látom sok értelmét, akár a falhoz is beszélhetne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!