Mit tesztek olyankor, ha valaki már az első találkozótokon nagyon megnyílik és az egész életét elmeséli nektek, a problémáiról is sokat mesél?

Én pont ennek az ellenkezője vagyok.

Alig lehet fogóval néhány szót kihúzni belőlem.

Akkor most melyik a rosszabb?

Érdekes dolog ez, egyrészt én is azonnal el tudom mesélni az életemet és mindent is képes vagyok megosztani, az anyagiaktól kezdve a problémákon át mindent is.

ÉS sok más iylen embert is ismerek, akik mellett szóhoz sem jutok mert annyira mondják a sztorikat.

De igazából ezzel nagy bajom nincsen.

Ami nekem furcsa, amikor valaki azonnal a problémáit zúdítja rám és folyamatosan panaszkodik.

Van ilyen munkatársam is aki valamiért engem pécézett ki a lelki szemetesének. Amikor megyek kajálni, és kérdezi, jöhet-e velem, akkor már simán rávágom, hogy bocs de nem.

Vagy ismertem egy csajt, az is azonnal az élete nagy gondjait zúdította rám. Ami már elsőre is fura volt. Aztán rájöttem hogy ő ezt csinálja szó szerint mindenkivel.

Beakadt nála a szalag, hogy nincs kivel leélje az életét, nincs pénze, nem találja önmagát, tökömtudja. Ezt elmondta nekem, társaságban ismerősnek, majd azt vettük észre, hogy szépen mindenki lerázza egy idő után. Vagy ha valaki erélyesebben szól, hogy fejezze már be akkor megsértődik és odébb áll, talál újabb balekokat akikre ugyanazt a szart önti.