Lányok, ti mennyire vagytok gondoskodóak, akár anyáskodóak a szeretteitekkel?

Semennyire.

41n

Attól függ, kivel.

Öcsémmel szemben nagyon, nagyobb testvéreimért egy szalmaszálat nem tennék keresztbe (ők se értem), apa előtt próbálom magam stabilnak, összeszedettnek mutatni, hagyom magam a pici, jó lányának lenni és nem mutatni se gyengeséget, se dominanciát, anyánál néha azt érzem, hogy rajtam áll vagy bukik a lelkiállapota, így viszonylag gyakran megcsinálok itthon dolgokat, hogy mire itthon van, örüljön, hogy valaki ügyes volt, ha hazajön munkából és elkezdi mondani a napját, végighallgatom, kérdezgetek néha, ha rosszul áll a szeme, már tudom, hogy baj van, ha dilemmázik, megdicsérem, biciklizésnél néha rászólok, ne menjen az út közepén. De egyébként ő anyaszerű: aggódik, gondoskodik ő is, de inkább a "csináld, csináld, gyerünk, ne nyafogj, örökké ilyen gyenge leszel?" jellegű a hozzáállása, nem olyan, mint nekem meg apának, hogy "eh, majd lesz valahogy", szóval, ha valami dilemmám vagy lelki bánatom van, hozzá fordulok, hisz ő áll hozzám a legközelebb, de úgy érzem, nem feltétlen tud rajtam segíteni, ezért sok mindent tartok magamban. Míg mamám élt, ő töltötte be ezt a "meghallgatlak, mondd el, mi bánt!" szerepet.

Nem vagyok kifejezetten gondoskodó, anyáskodó. Nem szeretek másokat istápolni, nem szeretem magam "anyaszerepben" eleve.

Támogató partner vagyok, aki egyenrangú kapcsolatokat alakít ki. Segítőkész vagyok, de nem a másik pátyolgatásával, magam alá rendelésével. Természetesen tudok nyújtani szeretetet, de nem gyámolításban nyilvánul meg, inkább erőt adok másoknak és képességek elsajátításában támogatom őket. Vallom, hogy nem mindig az a legjobb valakinek, amire szerinte szüksége van.

Én az a barát vagyok, aki nem tud zokogni veled, sem segíteni bosszút állni a szemét exeden, ha valami rossz történt veled, hanem leül melléd és a vállalat simogatva segít sorravenni a lehetőségeidet, reálisan látni egy erős érzelmi töltetű helyzetben, kidolgozni egy tervet hogy a legjobb döntést tudd meghozni, ha visszatérsz az életbe egy kiadós sírás után.

Mikor elbuktam életemben először az egyik tárgyam, ami egy év csúszást eredményezett az egyetemen, nekem sem arra volt szükségem, hogy valaki együtt szidja velem az oktatót. Az rajtam csak átmenetileg segített. Szóval ja, én kicsit ridegen, de effektíven funkcionálok.

25n

Gondoskodónak tartom magam, de határozottan nem anyáskodónak.

Nagyon furcsán venné ki magát ha elkezdenék egy felnőtt embert pátyolgatni, vagy kéretlenül tanácsokat adni, gondolok itt arra hogy mondjuk rászólni hogy vegyen fel sapkát, sálat, fel fog fázni, ezt ne egye meg, azt ne csinálja...Kicsit olyan mint egy alá-fölé rendeltségen alapuló kapcsolat, amit nem szeretek. Egyenrangú szeretnék lenni a szeretteimel, nem akarok se alattuk se felettük állni.

Hogy ha külön megkérnek hogy adjak tanácsot akkor persze örömmel teszem, illetve szeretek gondoskodni másokról, így fejezem ki a szeretetem. Általában ez apró ajándékokat, szívességeket jelent, mondjuk sütiket sütni kifejezetten szeretek is, az pedig ad egy nagy sikerélményt ha finom is lett. Próbálok támasz lenni a szeretteimnek, elsősorban ezt szóban és tettekben értem, a fizikai kontaktust és érintéseket nem szeretem személy szerint.

"engem viszonylag elég sokat ölelget, nyom néha egy puszit random pillanatokban a fejemre, vagy megsimítja a hajam, meg ilyenek. Imádom ilyenkor, mert olyan kis szeretetgombóc 😀

De más barátaival például, akik nem igénylik annyira az érintéseket, az ölelgetéseket, őket például tök máshogy kezeli."

Szerelmes beléd. :)

#27

8-as válaszoló vagyok.

Hidd el, hogy nem 😄 Sokszor átrágtuk már, hogy kinek milyen az ideálja és látom is, hogy ő milyen típusú pasikkal szokott kavarni, és én messzebb nem is lehetnék az ő ízlésétől 😄

Egyszerűen csak tudja, hogy nekem jólesnek ezek a kis apró gesztusok, és kedveskedik 🙂