Akik úgy érzik, hogy mindig minden társaságban feleslegesek, hogy élik meg?

Igazából nekem a covid nehezítette ezt meg. Előtte sem voltam nagy szociális ember, de a vírusidőszakban kb. senkivel sem tudtam beszélgetni és ez annyira kihatott rám, hogy jelenleg nem tudok elképzelni egy ép-kéz-láb beszélgetést senkivel. Miről lehetne beszélgetni bárkivel is? Hogyan kell? Mi a határ?

Egyszerűen már szürreális a beszélgetés szituációja a fejemben, és emiatt mindig ha megpróbálok nyitni és csatlakozni táraságba, szinte folyton azon rágódok, hogy nekem ez nem megy és a csendes-bólogatás miatt már kezdem feleslegesnek érezni magam.

Miként élem meg? Nagyon nehezen. De mindig próbálkozok nyitni. Próbálok itthon több téma iránt érdeklődni és kis vázlatot írni magamnak (és ezt megtanulni), hogy egy témát jól ki tudjak vesézni ha ott vagyok. Tudom, hogy betegesen hangzik, de ennyire lefejlődött a szociális érzékem a covid alatt.

szarul egyedül élek, és letezek most már sokadik éve

embertelen