Ez féreg viselkedés? Hogyan tudnám ezt a mintát letenni és egyáltalán miért vehettem fel?

Észrevettem magamon hogyha valamilyen atrocitás ér (hálistennek eddig csak szóbeli), akkor akár igazam van, akár nincs, hajlamos vagyok védekezés miatt játszani az áldozatot, a gyengét. Általában konszenzusra akarok jutni a vitás féllel, de ha ez nem megy akkor jön a “szegény én” meg hogy agresszívan bizonygatom hogy én milyen szerencsétlen vagyok és nekem milyen rossz meg gyenge vagyok és egyébként is mások bezzeg…

Suliban is mindig én voltam a tanárok kedvence meg az árulkodós. Valami történt velem akkor rögtön szaladtam a tanáriba.

Életben nem igazán vagyok önálló. Férfiak előtt hajlamos vagyok arra hogyha valamiért szól és nem igazán normális akkor hangsúlyozzam a női mivoltomat meg a tisztelet kérdést.

Soha nem hagyom annyiban ha valami ér, általában a másik fél már engedi a dolgot mert annyira túl dramatizálom meg túlpörgöm.

Kisgyerekkorom óta ez van.

Milyen hibák vagy hatások válthatták ki nálam ezt? Hogyan tudnék ezen javítani?

25/n