Aki a helyhiány miatt ellenzi a gendersemleges mosdót a férfi női mellett, az miért nem inkább azt pártolja, hogy csak koedukált mosdó legyen?
Igazából a koedukált mosdóknál sokféleképpen el lehet kerülni a kukkolás lehetőségét. Kezdjük ott, hogy fülkék, padlótól plafonig fallal-ajtóval, valami olyan elválasztó fallal, amit nem lehet átfurkászolni. Például ahová anno jártam suliba ez egyik mosdó úgy nézett ki, hogy előtérben kézmosó, kicsit bentebb mész ott van pár budi rendes, épített fallal elválasztva. Ott nem tud komplikációt okozni, hogy ki van a szomszéd fülkében.
Az öltöző viszont full másik kérdés. Ott azért nehezebb helytakarékos megoldással megcsinálni, meg azért, ha zuhanyzol mondjuk úszás után, ott pucérra is vetkőzik ah ember. De amúgy az öltözőnek is van gendersemleges/koedukált verziója, ami kikerüli a leskelődés opcióját. A strandokon szoktak lenni ilyen random öltöző bódék, amik egyszemélyesek. Az pl tökre elfogadott, és remek opció azoknak, akik bármi okból kifolyólag nem akarnak a női vagy férfi öltözőbe menni. (Nem feltétlenül nemi identitás miatt, simán lehet anyuka a kisfiával, apuka a kislányával)
Azontúl ezt az ágaskodunk a csak koedukált ellen, de ellenezzük, hogy a női férfi mosdó mellett legyen egy semleges, azt kicsit visszásnak érzem. A koedukált ellen az az érv, hogy nem lenne kényelmes. A plusz egy gendersemleges ellen meg az, hogy miért nem mindegy annak, akinek erre van szüksége, ne pazaroljuk a helyet az ő hülyeségükre(tehát ugyanúgy a kényelemre). Pedig technikailag a férfi női elkülönítés ugyanúgy kényelmi szempont, mint akár tenni egy harmadikat. Nem tudom értelmezni, hogy az egyik kényelmi funkció, ami egyáltalán nem praktikus és helytakarékos, miért írja felül a másikat. És mondom, nem csak az identitás lehet az, hogy valaki sem férfit sem nőit nem akar használni. Például én nőként tapasztaltam olyat, hogy apuka bekísérte a kislányát, megállt az előtérben a csapoknál, jó távol a fülkéktől, erre elkezdtek vele veszekedni, hogy basszus mit keres a nőiben...
Ráadásul azt a nyamvadt gendersemleges budit is meg lehet csinálni sokkal kissebbnek, mondjuk 1, nagyon max 2 fülkével, hogy ne legyen nagy veszteség a helyből.(Ha már mindenképp a hellyel jövünk)
#11 Ezzel vissza lehet élni. Mondjuk mostantól a transz férfiak a nőibe járnak, mert nőnek születtek. Oké, mondjuk azt, hogy ez nem hülyeség (szerintem de). És mi van akkor, ha bemegy egy férfi, aki csak kukkoló, és majd arra hivatkozik, hogy nőnek született? Ugyanott vagyunk technikailag, mert senki nem fogja leellenőrzi.
Aki kukkolni megy be azt nem állítja meg egy jelzés.
#14 azt írtad biológiai nem. Az a születéskorit takarja a legtöbb esetben.
Ráadásul írtam más okot, hogy mire jó a gendersemleges mosdó azoz kívül, hogy valaki se nőnek se férfinak nem érzi magát. Pl szülő ellenkező nemű gyerekkel.
Arra legtöbbször van pelenkázóhelység.
A másik mondatot nem értem.
Miért kéne egy harmadik mosdó? Marha egyszerű, ha f.szod van bemész a férfi mosdóba, ha p.nád akkor a nőibe. Az, hogy te agyilag másnak érzed magad, attól még a természet tudja hogy mi vagy és milyen nemiszerved van.
Meg eleve nem is értem a kérdést sem, mosdóba nem kukkolni jár az ember, simán bemész a nemiszervednek megfelelő helyiségbe és elintézed a dolgod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!