Milyen lelkületű felnőtt lesz, akit gyerekkorában mindenért megtalálták a társai, lábtörlőnek használták, beszóltak stb?

Csak általánosba b..tattak de akkor nagyon. Igazából utána semmi bajom nem volt sőt kifejezetten jól éreztem magam az emberekkel, könnyen barátkoztam, könnyen alakítottam ki párkapcsolatot szóval semmi bajom nem volt.

22 éves koromig ott valami elcsúszott szakított velem az egyik csajom és drogozni kezdtem...utána lettem lelki nyomorék :D

Szóval nem hiszem hogy ennek tartós következményei lennének (ha csak nem nagyon durván csinálják már).

Engem sokszor kihasználtak, rengetegen csak érdekből barátkoztak velem, aztán amikor már nem voltam hasznukra, akkor "eldobtak", mint egy darab szart. Baszogatni is sokszor baszogattak, teljesen változatos dolgok miatt, volt amikor a súlyom miatt, volt amikor azért, mert szegény családba születtem, máskor csak a hangom miatt.

Igyekeztem mindig visszafogni magamat, pedig voltak pillanatok amikor úgy éreztem, mintha már egy időzített bomba lennék a sok elfolytott indulattól, de nagyon jól megtanultam uralkodni az érzéseimen és azon, hogy egy adott helyzetre hogyan reagáljak még akkor is, ha hatalmas a stressz rajtam / körülöttem. Nagy lett az önüralmam, de érzéketlen is lettem. Nagyon kevés olyan élethelyzet / személy van, akinek valóban együtt tudok érezni a fájdalmával.

Plusz sikeresebb lettem ezeknél az embereknél, akik gyerekkoromban kihasználtak, baszogattak.

Én ilyen voltam és valamilyen szinten a mai napig ilyen vagyok.

Bár manapság már nincs megalázás, meg olyan szintű lekezelés, de a mai nem tanultam meg kiállni magamért.

Vagyis nem is a kiállással van bajom, hanem szimplán az, hogy annyira megszoktam hogy nem tudom hol van a határ és ezt sok rosszindulatú ember kihasználja, miközben lehet más már régen elküldte volna őket vagy letolt volna 2 nagy fülest.

Viszont ami változott az én magam vagyok, pár éve sokkal pozitívabban állok a világhoz, megtaláltam a magam boldogságát és rengeteg jó embert is "bevonzottam" az életembe. vannak barátaim, segítőim.

És úgy összességében pont ugyanúgy halad az életem, mint bárki másnak, szóval ahhoz képest mennyi szart kaptam az élettől, tök normális életem van, munkával, hobbival, barátokkal, van autó, lakás, sok sok élmény.

Lehet ha gyerekkorom nem úgy telik ahogy, akkor sokkal előrébb lennék mind anyagilag, mind emberileg, de igazából így sem érzem, hogy kilógnék a sorból.

Engem nagyon sokat bántottak általánosban verbálisan és fizikálisan is.

Lelki beteg is lettem tőle, a mai napig is az vagyok. Csak háttérbe szorítani tudom a depressziót és a szorongást, de soha nem tudom eltüntetni véglegesen. Hiába voltam pszichológusnál meg később szedtem rá gyógyszert, csak ideiglenes megoldás.

Sikeres vállalkozó lettem, de a magánéletben továbbra is küszködöm, nincsenek barátaim.