Mitől van az, hogy valakivel egyáltalán nem lehet beszélgetni?
Volt egy párom még 3 évvel ezelőtt. Szerette az igen, nem, lehet, szerintem is és a nem tudom kifejezéseket. Mindig az jutott eszembe amikor vele voltam, hogyha ő telefonált volna be anno abba a “fekete - fehér, igen - nem” műsorba / vetélkedőbe, vajon hány másodpercig bírta volna.
Első randin azt hittem azért ilyen, mert zárkózott és nehezen oldódik. (Én is ilyen vagyok!) Ennek ellenére próbáltam vele valahogy kapcsolatba lépni, és annak ellenére hogy introvertált személyiség vagyok, így is kihoztam belőle a maximumot. Másfél hónapig jártunk, az idő alatt kb semmit nem tudtam meg róla, csak azt hogy szótlan. Majdnem minden nap találkoztunk, abszolút nem értettem, sőt a mai napig nem értem, hogy valaki hogy bírja ki szavak nélkül még a szexet is.
Már nem is gondolok rá, de megint ugyanez a szituáció, csak egy másik személlyel. Interneten “beszélgetünk” egy hete, de nagyon letömöríti a mondandót. Ha valamit mesélek neki, annyit reagál, hogy: értem, az jó, az igen, tehát úgy alakítja a csevegést, hogy véletlenül se írjon egy kerek mondatot.
Egyik sem egy buta ember, egyszerűen csak nem kommunikálnak. Kissé nehéz megértenem ezt a jelenséget. Életem során ő a 2. férfi, aki hiába normális, hiába keres, egyszerűen nem mond semmit az égvilágon.
Megőrülök!
Valakinek valami tipp esetleg?
Oszd meg vele ezt az ígéretet!
37.Zsoltár 10,11."Egy kis idő még és nem lesznek gonoszok nézed a helyüket és nem lesznek sehol. Ám a szelidek öröklik a földet és örömmel tölti el őket hogy határtalan békében élnek."
Kérdezd meg a véleményét! Ez a prófécia a Bibliában van feljegyezve!
Lehet hogy alapból csak ilyenek, és rossz embereket fogtál ki?
Kicsit off, de én is hasonló vagyok (csak lányban :D), mármint ha nekem pl. valaki elkezdi mesélni, hogy "Képzeld, ez meg ez meg ez történt velem...", vagy "Képzeld, ilyen felsőt vettem ebben a boltban akciósan", arra én se tudok másként reagálni, minthogy "Igen? Tényleg? Komolyan?" És társai. Ha pisztolyt szorítanának a fejemhez, se tudnám, hogy most erre nekem mit kellene reagálnom.
Nem lehet, hogy olyan témákról beszélgettek, amiket ő nem igazán szeret, vagy nem tud hozzászólni?
5# Nem dob fel egy témát sem, és akármiről kérdezem, pl milyen volt a film amit előbb nézett, annyit mond hogy “jó.”
Mire vágynál most, mi az első gondolatod? “Nem is tudom.”
Milyen zenéket szeretsz? “Mindent meghallgatok.”
Mi jót csinálsz? “Semmit.”
És Te, 5-ös, már most többet írtál, mint ő egy átlagos nap alatt! :D
Kiraknám a beszélgetést, de valahogy gerinctelen dolognak érezném, de hidd el, tényleg semmit nem mond. :(
#6 Jaa, értem. És élőben is ilyen?
Nekem van egy fiú ismerősöm, aki ugyan ilyen, üzenetváltásban egyébként érdeklődik, de ha én kérdezek valamit, akkor 1-2 szóval lezárja, vagy volt olyan is hogy kérdeztem tőle, megnézte és egyáltalán nem válaszolt. Csak ő élőben meg pont hogy beszédes. Ezzel akivel most ismerkedsz, élőben még nem találkoztál? Mert lehet ő is ilyen típus, hogy inkább személyesen tud jobban beszélgetni.
(#5-ös voltam)
Bocsi az offért kérdező, de most ezzel felnyitottad a szememet, mert ha valakinek azzal a hozzáállással lesz barátnője, amit leírtál a kérdésed alatt, akkor én nyilván valamit nagyon rosszul csinálok XD. Nem tudom, hogy jön össze bárkinek egyáltalán második randi, nemhogy párkapcsolat úgy, hogy kb teljesen egyoldalú a beszélgetés a két fél között. Jó mondjuk értem én, hogy a 2. srácnál még csak chateltek és nem találkoztatok még, sőt ő az aki kezdeményez, ír neked mindennap stb, de attól még a beszélgetésekbe sok energiát ezek szerint nem fektet. Legalábbis az alapján, amit a #6-ban írtál.
Annyi esélyt szerintem még adj neki, hogy lebeszéltek egy randit/találkát és megnézed, hogy így eltudsz-e vele beszélgetni. Ha nem, akkor szerintem felejtős. Bár ez csak az én véleményem azt csinálsz amit akarsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!