Baj az, ha idegesítőnek tartom az irigykedő csóró embereket?

Amiről írsz kérdező, az nem irigység, hanem egész más.

Az ilyen mentalítású emberek a "különbek", "felsőbbrendűek", "neki ez jár"

Ez az, ami dühítő a "gazdagokban".

Meg a mérhetetlen megvetés, lenézés, aki nem így gondolkodik.

Bár ha jól tudom, hasonló körökben is utálják egymást ilyen emberek.

Nem értem, miért savazzátok a kérdezőt. Nekem nem az jön le, hogy dicsekedett volna bármivel, hanem az, hogy beszélgetést folytatott valakivel, aki érdeklődött iránta, erre egy teljesen más ember belefülelt és megjegyzést tett. Ez engem is idegesítene, függetlenül attól, hogy anyagi helyzetről vagy másról van szó. (Ha a másik lány valami mással kapcsolatban tesz megjegyzést, pl. „persze, egyesek ötösöket kapnak” vagy „persze, egyeseknek vannak barátai/pasija/sportos alakja” stb., akkor rögtön látnátok, milyen, de ebben a szegény/gazdag témában csak a szegénynek lehet igaza.)

Az utolsó mondatában meg teljesen igaza van, nem azért, mert aki nem vesz átlagbérből iPhone-t, az annyira előrébb lenne azzal a pár százezer forinttal, hanem mert a pénzhez való alapvető hozzáállása hibás, és a „most van pénz, tehát elköltöm” mentalitással tényleg soha nem jut előrébb.

"2017-ben anyám elhagyott minket, apukám elveszítette a munkahelyét pár hétre, el kellett adnia a motorját is, hogy tudjon venni egy olcsóbb autót mert az autónkat is elvitte anyám, és be kellett költöznünk egy 2 szobás putri albérletbe is. Mind ez egy év alatt történt. És 4 év leforgása alatt apukámnak egyedül sikerült olyan szintre feljönnie, hogy sokkal jobban élünk, mint az előtt."

Ez most vagy trollkodás, vagy tényleg fogalmad sincs az életről. Ha utóbbi, akkor ez biztos nagy zuhanás lehetett a megelőző állapothoz képest, ami megviseli a szülőt hiszen a munkája gyümölcse veszett kárba, és a gyerekeket is ha máshoz voltak szokva, másba nőttek bele. De ezzel még mindig egy átlagos színvonalon éltetek, milliók élnek ennél rosszabb körülmények között az országban. Én úgy nőttem fel, hogy négyen laktunk egy egyszobás lakásban. Tizenévesen kb. bármit megadtam volna egy "kétszobás putriért", ahol legalább a szüleimtől külön szobában vagyunk a testvéremmel, ha nem is egyedül. Autónk pedig soha nem volt, mert gondolni sem mertek rá hogy befektessenek egy kocsiba és azt fenntartsák, pedig nevelőfater sofőrként dolgozott. És akkor még csak nem is mi éltünk a legrosszabbul.

Ha apukád már előtte felépített egy ilyen életet, akkor nyilván már olyan piacképes végzettséggel, szakmai tapasztalattal, kapcsolati hálóval rendelkezett amivel jóval rugalmasabban tud mozogni, egy váltás esetén újrakezdeni, mint az aki ezzel nem rendelkezik és befektethető tőkét sem tud felhalmozni ahhoz hogy kitörjön, kockázatot vállaljon.