Mik a nárcisztikus személyiségzavar fő "tünetei"?

Nem mindenki nárcisztikus, akiről elsőre azt feltételeznénk, hiszen bizonyos helyzetekben mi magunk is viselkedhetünk nárcisztikusan (pl. arrogánsak vagyunk, hajlamosabbak vagyunk beszólni valakinek, ha rossz napunk van, megcsalni a párunkat, nevetni valakin, nézegetni magunkat a tükörben). Ezek egész egyszerűen emberi tulajdonságok. Manapság már divat mindenkinek az exét nárcisztikusnak címkézni.

A nárcisztikus személyiségzavar egy súlyos, a környezetre rendkívül káros és veszélyes személyiségzavar. Egy átlagos ember sok esetben nem tudja kiszűrni, de gyakran még a szakembereknek is nehézséget okoz észrevenni a nárcisztikus személyt az álarca alatt.

Leírom, hogy szerintem mik az egyértelmű jelek:

Ha egy nagyon szuggesztív, karizmatikus ember igyekszik elcsábítani és erőltetetten behódolni, akkor gyanús, hogy az illető vagy szociopata vagy nárcisztikus. Mindenki mondhat egykét jóleső bókot a másiknak, azonban a szociopaták és a nárcisztikusok elárasztanak a megjegyzéseikkel és hajlamosak idealizálni a másik embert. Ezt hívják úgy, hogy "love bombing". Persze mindez csak addig tart, ameddig meg nem szereznek (pontosabban meg nem szerzik azt, amire szükségük van tőled).

Azt érezheted, hogy semmibe néznek, vagy szarkasztikusak veled. Ez azért van, mert a nárcisztikusok nem tudnak csak felértékelő és leértékelő dimenziókban megközelíteni egy embert. Nem látják, hogy a másik ember egy önálló, független személy, helyette csak egy bábut látnak, akit kedvük szerint használhatnak, ha épp lehetőségük adódik rá.

Nem tudnak semminek sem őszintén örülni, hiszen ahhoz érzelmek szükségesek. Ezt sokszor abban lehet észrevenni, hogy szeretnek dicsekedni, és okoskodni arról, amiről a valóságban nagyon keveset tudnak. Pl. képzelj el egy személyt, aki állandóan azt meséli, hogy mennyire szeret olvasni, de amikor megkérdezed, hogy melyik a kedvenc könyve, akkor kiderül, hogy csak könyvcímeket és szerzőneveket ismer.

Nem éreznek sem empátiát, sem normális emberi érzelmeket. Csak abban az esetben éreznek, ha a másik személy valamilyen pozitív minőséget tükröz nekik vissza saját magukról. Többnyire üresek, semmi jót nem tudnak észrevenni a másik emberben, ha pedig igen, akkor muszáj, hogy a másik személy valami tehetséggel rendelkezzen, amire ők fel tudnak nézni.

Egyedül erőteljes utálatot tudnak érezni egy másik személy iránt. A borderline személyekkel ellentétben, ők a szemedbe mosolyognak, még akkor is, belül viszont teljes szívből gyűlölnek. Egy normális ember senkit sem gyűlöl. Van, hogy nem kedvelünk bizonyos személyeket (akikkel meg is szakítjuk a kapcsolatot, ha lehet), de senkit sem utálunk indokolatlanul.

Kinevetnek és kibeszélnek másokat. Arról beszélnek, hogy ki hogyan öltözködik, mennyire ódivatú, mennyire csúnya a haja, a stílusa stb. Ellenben, akikre felnéznek, azokat mindenáron utánozni próbálják, hiszen nekik nincs fejlett identitásuk.

A nárcisztikus személyiségzavarnak sokféle tünete van.

A legfontosabb ezek közül, hogy az illető nem érzi magát eléggé értékesnek, tisztelhetőnek, szerethetőnek (mondhatjuk úgy is, hogy alacsony az önbecsülése). Ez viszont tudatalatti dolog, vagyis a lelke mélyén érzi ezt. A tudat szintjén más a helyzet, mert értékesnek mondja és gondolja magát. Legalábbis mindent megtesz, hogy meggyőzze magát erről. De mivel nincs belülről jövő önbecsülése, így mások dicséretéből, figyelméből próbálja felépíteni az önbecsülését. Ezért el is várja mások figyelmét és dicséretét. Rendkívül sokat foglalkozik azzal, hogy mások mit gondolnak róla (hiúság).

Ez azt is jelenti, hogy a negatív (tehát a hibáira, gyengeségeire, bűneire rámutató) kritikával nem tud mit kezdeni, bármennyire is jószándékú az a kritika. Rögtön a személye elleni támadásnak veszi, megsértődik, majd visszatámad. Nem a kritika tartalmára reflektál, hanem a kritikát megfogalmazó ember személyét kezdi támadni. Mindezt indulatosan, agresszív módon. Egyszerűen frusztráció keletkezik benne, mert a kritika felébreszti a lelke mélyén meglévő csökkentettség-érzést, és az szemben áll a tudat szintjén meglévő látszólagos magabiztosságával, esetleg nagyképűségével. Az egymásnak ellentmondó érzés és tudat tehát feszültséget szül benne.

Aztán az is egy tünet, hogy nem tud másokra igazán figyelni, másokkkal törődni, foglalkozni. Eljátsza a kedveset, az érdeklődőt, de ezt csak arra használja, hogy aztán magára irányíthassa a másik figyelmét. Nem is veszi észre mások igényeit, és nem is tud tiszteletben tartani másokat. Elvárja, hogy hozzá mindenki alkalmazkodjon, de ő nem képes alkalmazkodni másokhoz. Másokban nagyon könnyen észreveszi a hibákat, de önmagát és önmaga felelősségét sose vizsgálja. Úgy viselkedik, hogy mindig mások a hibásak, gyengék, gonoszak (stb.), de ő szinte tökéletes, erős, és szent. És aki ezt nem így gondolja, azt egyszerűen hülyének vagy aljasnak nézi.

Mindezekből következik, hogy gyakran kihasznál másokat. Szeret szívességet kérni, de annál kevésbé szeret szívességet adni.

Nárcisztikus tünete, vonása egyébként majdnem mindenkinek van. De 1-2 nárcisztikus vonástól még senkinek nem lesz nárcisztikus személyiségzavara. Ahhoz, hogy egy embernél nárcisztikus személyiségzavart diagnosztizálhasson egy pszichológus, ahhoz elég sok nárcisztikus vonással kell rendelkeznie az illetőnek.

A #4 es #5 nagyon jokat irt. Ezeket kiegeszitenem konkret peldakkal, mondatokkal, hogy szemleltessem ezeket (az en kapcsolatomban tortentek:

- dicseret kerese, hajkuraszasa: “en nagyon sokszor dicsertelek meg, te soha engem”

- ha valami nem ugy tortenik, ahogyan akarja: “annyi mindent koszonhetsz nekem / halatlan vagy / nem tisztelsz engem”, nalunk nagyon gyakori volt a csenddel veres: ha nem ugy volt, ahogy o szerette volna, nem szolt hozzam, nem reagalt telefonra, emailre. Napokig, hetekig.

- ha szembesited oket a tetteikkel: “azert nem beszelnek veled a kollegak, mert felnek toled [en ejtettem el neki, hogy en felek tole], meg a te vesztel ossze masokkal, majd javitjuk a kommunikaciod” [tehat azonnal visszaforditotta ram a tortenetet, rola mar nem beszeltunk]

- ha szolsz, hogy ugy erzed, tobbet adsz, mint o: “en is pont ugyanezt erzem: tobbet teszek a kapcsolatba, mint te” (o el sem gondolkodott, azonnal visszaforditotta ram)

- masokat kinevetni, gunyolni: ez nalunk “csapatepito tevekenyseg” lett volna (o fogalmazott igy)

- amikor megkerdeztem, hogy o mire fol kap valamibol tobbet: “nekem ez jar” - total nem erdekelte, hogy kettos mercevel mert

- oriasi manipulator; aki nem erzekeny a manipulaciora, siman belesetal (en is magyaraztam mar a fonokomnek, hogy hogyan manipulaljak)

- erzeketlensege: “csak azert kerek bocsanatot, mert tudom, hogy neked erre szukseged van” vagy: “mikor kersz tolem bocsanatot?” (soha nem kert bocsanatot tolem, de elvarta, hogy en megtegyem; egyszer engem kert meg, hogy egy bocsanatkero levelet irjak meg helyette annak, akit megbantott)

Ezek igy egyesevel nem sulyosak, de osszessegeben halalosak. Nekem bo egy evbe kerult, hogy eljussak arra a szintre: mar nem felek talalkozni vele, mar nem tud buntudatot kelteni bennem.

A “csenddel verés” nagyon gyakori jellegzetességük. Azt hiszik, nekik minden jár, azaz felválthatja az álkedvesség és a mártírkodás mások kihasználását. A média leginkább arról beszél, hogy anyagilag használnak ki másokat, de ez nem igaz. Gyakran az önbizalmuk növeléséhez használják az áldozatot (szerencsétlen sokszor nem is érti, hogy miért büntetik). A nárcisztikusoknak az okoz kielégülést ha valaki függ tőlük, mivel így dominanciát érezhetnek. Ilyesmi logika mentén gondolkodnak: “ha nem akar/tud elhagyni a másik, akkor az azt jelenti, hogy függ tőlem. Ez márpedig nekem jó, mert innentől kezdve bármikor visszaélhetek a hatalmammal.” Értsd: felhatalmazást éreznek arra, hogy kedvük szerint ignorálják a másik ember szükségleteit, igényeit. A nyílt kommunikációt pedig azért nem preferálják, mert elveszíthetik az áldozatukat.

Akárki akármit mond, (főleg mostanában a “politically correct” mozgalom miatt meg is védik a bántalmazókat) a nárcisztikusok undorító férgek. Érthető, hogy az anyjuk is az volt, vagy gyerekkori abúzus miatt lettek ilyenek, ez nem felmentés a mocsok viselkedésre. Majd akkor az, ha elmennek pszichoterápiára, ahol megtanulják, hogy a tetteiknek következménye is van.